Ismét utcára vonultak az olasz nők

Róma |

<p>"Ha nem a nők, akkor kicsoda?" jelszóval rendezett vasárnap országos tiltakozást az idén született olasz nőmozgalom, amely ezúttal a nők nyugdíjkorhatárának megemelése ellen hallatta  szavát.</p>

A rózsaszín sálat viselő nők (és férfiak) ismét megtöltötték a római Piazza del Popolo terét.  A Ha nem most, mikor? elnevezésű mozgalom nem tudta megismételni a  február 13-i egymilliós tüntetés sikerét - akkor a volt kormányfő, Silvio Berlusconi által frekventált lányokkal szemben  a nők méltóságáért vonultak utcára -, de most is több tízezren szorgalmaztak jogokat, esélyegyenlőséget, a nők közéleti szerepének megerősítését.       "A kormány február óta megváltozott, Itália és a nők helyzete nem" - fogalmazott a nőmozgalom egyik vezetője, Francesca Comencini rendező. Hozzátette, hogy a tüntetéssel a Mario Monti vezette új olasz kormánynak kívántak üzenni. "A válságból csakis a nőkkel lehet kilábalni. Nők nélkül nincsen gazdasági növekedés, nincs demokrácia, nincsen változás" - mondta. A római megmozdulás színpadán szociológusnők, közgazdásznők, újságírónők és mások számoltak be az olasz nők rendkívüli szociális szerepvállalásáról.

Luisa Rizzitelli, a Ha nem most, mikor? másik vezetője elmondta, hogy  a nők 30 százalékkal kevesebbet keresnek ugyanabban a beosztásban levő férfi kollégáiknál. Több a diplomás nő mint a férfi, mégis több közöttük a munkanélküli és nyugdíjasként is szegényebbek. "A Monti-kormány 2018-ra 66 évre emeli a nők nyugdíjkorhatárát, ezért cserébe valamit adni is kell. A 30 éves koruk előtt gyereket vállaló nők 55 százaléka semmilyen segélyben nem részesül" -  sorolta Rizzitelli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?