Irodai széken gurult Prágából Pozsonyba

Pozsony |

<p>Egy gurulós irodai székkel hajtott Prágából Pozsonyba egy cseh diák, aki 16 nap alatt tette meg az erőt és persze cipőt, illetve kereket próbáló 380 kilométeres távot.</p>

"Naponta 20-30 kilométert tettem meg. Nem csaltam és keményen hajtottam. Néha ültem a székben és a lábammal hajtottam magam, máskor pedig úgy suhantam vele, mint egy gyerek rollerrel" - mesélte a 21 esztendős Miroslav Jonas a Nový Časnak. Mint hozzátette: összesen hat pár cipőt és nagyjából húsz darab apró kereket tett tönkre az út során, amely elsősorban nem az ülepét, hanem az ágyékát viselte meg a legjobban.
Az őrült vállalkozást, hogy egy gurulós irodai széken tegye meg a cseh és szlovák fővárosok közötti távot, a személyes tanulmányai inspirálták. "Jövőbeli humánerőforrás-munkatársként gyakorlatilag egy irodai székben fogok élni. Ezért szerettem volna megmutatni, hogy aktívan is lehet használni ezt az ülőalkalmatosságot" - mondta el Jonas a Plus Jeden Den című szlovákiai lapnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?