Iráni külügyminiszter: Teherán nem érdekelt a feszültség éleződésében

Teherán |

<p>Az iráni külügyminiszter szerint Teheránnak nem érdeke a Szaúd-Arábiával kialakult diplomáciai viszály éleződése. Mohammad Dzsavad Zarif erről biztosította Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt - levelét az ISNA iráni hírügynökség ismertette szombaton.</p>

Rijád és Teherán között azt követően robbant ki diplomácia konfliktus, hogy Szaúd-Arábia január 2-án negyvenhat más elítélttel együtt kivégezte az ellenzéki mozgalmakat támogató és az országban élő síita kisebbség jogaiért szót emelő Nimr al-Nimr síita főpapot, akit szintén terrorizmus miatt ítéltek halálra. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel.

Válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal. A két regionális hatalom, az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő, arab Szaúd-Arábia és a síita, jellemzően perzsák lakta Irán között évek óta vetélkedés zajlik a térség felett gyakorolt befolyásért.

A tavaly nyáron Irán atomprogramjáról - Teherán, valamint a nagyhatalmak és Németország között - létrejött megállapodás viszont jelentősen javította Teherán pozícióját a nemzetközi közösségben.
    
A külügyminiszter a világszervezet főtitkárának küldött levélben kifejtette: az iráni kormány álláspontja szerint a szaúdi vezetésnek kell eldöntenie, hogy a szomszédokkal való jó kapcsolatokat és a térség stabilitását részesíti-e előnyben a további ellenségeskedéssel szemben. Mohammad Dzsavad Zarif szerint Teherán a feszültség enyhítésének szándékát kívánta jelezni azzal, hogy nem engedélyezte a péntekre előirányzott Szaúd-Arábia ellenes országos méretű tömegtüntetéseket, és - mint a miniszter fogalmazott - csak arra adott engedélyt, hogy a pénteki imák után kisebb tüntetéseket tarthassanak.
    
Teheráni sajtókommentárok szerint Haszan Róháni iráni államfő attól tart, hogy egyfajta hidegháború alakulhat ki a szunnita világ és a síita Irán között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?