Irán új rakétarendszereket telepít a Perzsa-öböl stratégiai fontosságú három szigetén – ismertette Ali Reza Tangsziri, a Forradalmi Gárda haditengerészeti erőinek parancsnoka.
Irán új rakétarendszereket telepít a Perzsa-öböl szigeteire

A katonatiszt az állami televízióban elmondta, hogy a teheráni vezetés taktikája abban áll, hogy a kulcsfontosságú Hormuzi-szoros közelében található Nagy-Tunb, Kis-Tunb és Abu Muza szigetre fegyverrendszereket telepítsenek és ezzel „bevetésre késszé” tegyék őket. Ezzel az iráni erők képessé válnak „ellenséges támaszpontokat, hajókat, illetve térségbéli létesítményekre csapást mérni”. Tangsziri felhívta a figyelmet arra is, hogy az új iráni rakéták képesek „minden célt 600 kilométeres körzetben teljességgel megsemmisíteni”.
A három említett sziget nyugatra van a Hormuzi-szorostól. 1971 óta vanna iráni fennhatóság alatt, ugyanakkor az Egyesült Arab Emírségek is igényt támaszt rájuk. A Perzsa-öböl szűk torkolatán keresztül bonyolódik a világ tengeri kőolajszállításának mintegy ötöde.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.