Irán ügyében keresik az irányt

Washington/Teherán/Brüsszel. Az amerikai pénzügyminisz-térium újabb szankciókat rendelt el Iránnal szemben azután, hogy Donald Trump elnök egyoldalúan felmondta a Teheránnal kötött többhatalmi nukleáris egyezményt.

Washington/Teherán/Brüsszel. Az amerikai pénzügyminisz-térium újabb szankciókat rendelt el Iránnal szemben azután, hogy Donald Trump elnök egyoldalúan felmondta a Teheránnal kötött többhatalmi nukleáris egyezményt. Brüsz-szelben tárgyal a jövő héten a brit, a francia, a német és az iráni külügyminiszter az iráni atomprogramról kötött 2015-ös megállapodás jövőjéről.

Brüsszelben tárgyal jövő kedden az iráni atomprogramról kötött 2015-ös megállapodás jövőjéről Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kezdeményezésére a megállapodást aláíró három uniós ország és Irán külügyminisztere – közölte az Európai Unió külügyi szolgálata. Mogherini leszögezte: az Európai Unió továbbra is elkötelezett az Iránnal kötött nukleáris megállapodás fenntartása mellett.

Brüsszel Iránnal tárgyal

A főképviselő arra szólította fel a nemzetközi közösség többi tagját, hogy az Egyesült Államok hét eleji kilépésének ellenére is őrizzék meg a 2015-ben aláírt többhatalmi egyezményt, amely kulcsfontosságú a közel-keleti térség, Európa, illetve az egész világ biztonsága szempontjából. Rámutatott, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség az utóbbi években ellenőrzései során rendre megerősítette, hogy az iszlám köztársaság teljesíti vállalásait, és hozzátette, ameddig ez így marad, addig az Európai Unió is kitart a megállapodás teljes körű végrehajtása mellett. Irán 2015-ben egyezett meg uniós közvetítéssel az USA-val, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal, Németországgal, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért cserébe.

Merkel Teheránt békíti

Németország – Nagy-Britanniához és Franciaországhoz hasonlóan – támogatja az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodást azt követően is, hogy az USA a hét elején felmondta a szerződést. Mindezt Angela Merkel német kancellár közölte Haszan Róháni iráni elnökkel. Merkel utalt annak szükségességére, hogy Irán továbbra is tartsa be a megállapodásban foglaltakat. A kancellár szélesebb körben tartandó tárgyalásokat szorgalmazott az iráni ballisztikusrakéta-programról és Teheránnak a közel-keleti térségben, így Szíriában és Jemenben játszott szerepéről – állt a kancellári hivatal közleményében. Haszan Róháni közölte, hogy Irán nem akar újabb feszültségeket a Közel-Keleten, de nem tett említést a szíriai célpontok elleni izraeli légicsapásokról.

Az ajatollah harcias imája

Nem lehet az Európai Unióban bízni – jelentette ki tegnapi imáján Teheránban egy befolyásos iráni vallási vezető azt követően, hogy Hasszán Róháni elnök azt mondta, országa tiszteletben tartja a 2015-ben nukleáris programjáról aláírt többhatalmi egyezményt még azután is, hogy az USA kilépett abból – közölte a helyi televízió. „Amerika átkozottul nem tehet semmit. Mindig is az iráni rendszer megdöntésén munkálkodott és kilépésének is ez a célja... Az egyezmény európai aláíróban ugyancsak nem lehet megbízni. Nem hiszünk Irán ellenségeinek” – hangoztatta Ahmed Hatami ajatollah az iráni tévé által is közvetített beszédében.

USA: elzárja a pénzcsapot

Az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókat rendelt el Iránnal szemben a nukleáris egyezmény felrúgását követően. Az amerikai kormány hat iráni személyt és három iráni vállalatot sújt büntetőintézkedésekkel. Mind a vállalatokat, mind a személyeket azzal gyanúsítják, hogy dollármilliókat juttattak az iráni Iszlám Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elit egységéhez. „Az iráni rezsim és központi bankja visszaélt azzal, hogy az Egyesült Arab Emírségekben ezeknek a vállalatoknak és személyeknek hozzáférésük volt az emírségek vállalataihoz, és így ott amerikai dollárt tudtak vásárolni, amelyből finanszírozták az Iszlám Forradalmi Gárda és az al-Kudsz rosszindulatú tevékenységét” – szögezte le a pénzügyi tárca Steve Mnuchin miniszter által aláírt közleménye. A kommüniké szerint az iráni központi bank aktívan segédkezet nyújtott a pénzfelvételhez és továbbáramoltatásához, miközben elfedték dollárvásárlásuk valódi célját. Ez – az amerikai pénzügyminisztérium álláspontja szerint – a térségben tevékenykedő egyes csoportok finanszírozása, vagy egyenesen felfegyverzése volt. A pénzügyminisztérium bejelentette, döntését az Egyesült Arab Emírségekkel együttműködve hozta meg, és sikerült megszakítania a pénzáramoltatásnak ezt a hálózatát.

Párizs függetlenedne

Az európai országoknak meg kellene teremteniük gazdasági függetlenségüket az Egyesült Államoktól, és folytatniuk kellene a kereskedelmet Iránnal – mondta Bruno Le Maire francia gazdasági és pénzügyminiszter. Le Maire szerint Európának tettekre kell váltania szavait, meg kell teremtenie gazdasági szuverenitását, és nem kellene elfogadnia az Egyesült Államokat a „világ gazdasági csendőreként”. „Az Egyesült Államok vazallusai akarunk lenni, akik annak egy csettintésére engedelmeskednek?” – tette fel a kérdést a politikus.

A francia tárcavezető azt szeretné, ha az európai vállalatok folytathatnák a kereskedelmet Iránnal annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök a 2015-ös atomalku felmondása és a szankciók visszaállítása mellett döntött. Az európai uniós országok szeretnék elérni, hogy vállalataikra más szabályok vonatkozzanak, mint az amerikaiakra, és ne kelljen alávetniük magukat egy harmadik fél által kiszabott szankcióknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?