Irán kísérletet hajtott végre egy új generációs rakétával

Teherán |

<p>Irán sikeres kísérletet hajtott végre föld-föld osztályú rakétáinak egy új generációs változatával - jelentette be szerdán az ázsiai ország elnöke.</p>

Mahmúd Ahmadinezsád az indítás helyének közelében lévő Szemnánban tartott beszédében egyben közölte: Teherán nem hagy fel nukleáris programjával, még ha nemzetközi szankciókkal kell is számolnia.
    A Szadzsil típusú rakéta továbbfejlesztett változatának hatótávolsága mintegy 2 ezer kilométer, elég ahhoz, hogy csapást lehessen vele mérni Izraelre és Délkelet-Európára.
    Ahmadinezsád nyilvános beszédében elmondta, hogy Mosztafa Mohammed Nadzsar védelmi miniszter közölte vele: a nagyon korszerű technológiával készült Szadzsil-2 rakéta az indítás után pontosan elérte a kijelölt célpontot.
    A nyugati elemzők többsége úgy tartja, hogy Irán egyelőre nem rendelkezik azzal a technológiával, amely nukleáris fegyverek gyártását teszi lehetővé, beleértve a nagy hatótávolságú rakéták által célba juttatható robbanótölteteket is. Több nyugati ország és Izrael viszont úgy véli: Irán öt-tíz éven belül szert tehet erre a képességre.
    Teherán váltig állítja, hogy rakétaprogramja kizárólag védelmi jellegű, űrkutatási programja pedig a tudományt és a felderítést szolgálja. Nukleáris programjáról szólva Irán azt hangoztatja, hogy atomenergiát csakis a lakosság energiaigényének a kielégítésére állít elő.
    Szenmánban, az iráni űrkutatási tevékenység központjában Ahmadinezsád emlékeztetett arra, hogy a nyugati országok kilátásba helyezték: ha Irán nem állítja le atomprogramját, határozatokat fogadnak el az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az iráni elnök kijelentette: "Azt hiszik, hogy meghátrálunk, de ez nem fog bekövetkezni". Hozzáfűzte: "Megmondtam nekik, hozhatnak száz szankciót is, semmi sem változik Irán politikájában".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?