<p>Irán elnöke szerdán ismét kijelentette, hogy országa csak akkor köti meg a végleges megállapodást a hatokkal atomprogramjának visszafogásáról és nemzetközi ellenőrzéséről, ha feloldanak minden ellene foganatosított büntetőintézkedést. Ugyancsak szerdán Iránba érkeztek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei.</p>
Irán csak az összes szankció feloldása esetén köt atomalkut
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/mideast_iran670887_0.jpg.webp?itok=IqKvxGG0)
Haszan Róháni államfő egy iráni városban beszélt, szavait az iráni köztévé közvetítette. "Ha nincs végük a szankcióknak, nincs megállapodás" - mondta az iráni elnök. Hozzátette: Irán véget akar vetni elszigetelésének azzal, hogy kölcsönösen és építő módon együttműködik a világgal, nem pedig konfrontálódik vele.
A washingtoni szenátus előző napi döntésére reagálva, miszerint 52 napra csökkentenék a kongresszus rendelkezésére álló időszakot az iráni atomprogram korlátozásáról szóló megállapodás mérlegelésére, az államfő úgy fogalmazott, hogy "a nagyhatalmakkal vagyunk tárgyalásban, nem a (washingtoni) kongresszussal", és a szenátusi kompromisszum "amerikai belügy".
Irán és a hatok - az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország - április 2-án állapodott meg egy keretszerződésben, amely lehetővé teszi egyes iráni polgári célú nukleáris tevékenységek folytatását, azok nemzetközi ellenőrzését az Irán elleni szankciók feloldása fejében. A végleges megállapodás bonyolult technikai és jogi részleteinek kidolgozására és nyélbe ütésére a felek június végét szabták meg határidőként.
A bécsi központú NAÜ ellenőrei hosszú látogatásra érkeztek szerdán Teheránba. Feladatuk az, hogy ellenőrizzék, Irán valóban nem munkálkodik-e atomfegyver gyártásán - amit váltig tagad -, és nukleáris programja tényleg csupán polgári célú. Mindenekelőtt a marivani katonai terület megoldatlan kérdéseit vitatják meg vendéglátóikkal.
Irán NAÜ-nagykövete, Reza Nedzsefi nemrégiben Bécsben közölte: Teherán ismételten felajánlotta a szervezetnek, hogy ellenőrizze a Teherántól 700 kilométerre nyugatra fekvő Marivan térségében található létesítmény ellenőrzését, megcáfolandó a nagy erejű kísérleti robbantásokról szóló állításokat. Ilyeneket a NAÜ egy 2011-es jelentésében fogalmazott meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.