Irakba látogatott VI. Fülöp spanyol király

VI. Fülöp
Bagdad |

Irakba érkezett szerdán VI. Fülöp spanyol király, és látogatást tett az arab országban állomásozó spanyol katonáknál is - értesült az AFP francia hírügynökség.

 

Negyven éve nem járt spanyol uralkodó Irakban. Spanyolország az Egyesült Államok oldalán részt vett a 2003-ban Szaddám Huszein elnök uralmának megdöntésére indított invázióban, és jelenleg az Iszlám Állam dzsihadista csoport elleni nemzetközi koalíció tagjaként állomásoztat több száz katonai kiképzőt Irakban.

VI. Fülöp találkozott Barhám Száleh iraki elnökkel is.

Január eleje óta már több ország vezetője látogatott el Irakba. Donald Trump amerikai elnök után II. Abdalláh jordániai király is járt Bagdadban, tíz év után először. Ezt megelőzően az amerikai és az iráni külügyminiszter, valamint az energiaügyekért felelős tárcavezetők is tanácskoztak az iraki vezetőkkel.

Irak 2017 végén bejelentette, hogy győzelmet aratott az Iszlám Állam felett, de az iraki hadsereg és a nemzetközi koalíció katonái továbbra is mérnek csapásokat dzsihadista célpontokra.

Az iraki vezetésen belül az Irán-párti tömb azt szorgalmazza, hogy a külföldi katonák hagyják el az országot. Az erre vonatkozó indítványt márciusban vizsgálhatja meg az iraki parlament.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?