Washington. Európába indult tegnap Dick Cheney amerikai elnök, előbb részt vesz a davosi világgazdasági fórumon, majd látogatást tesz Olaszországban.
Irak a téma Davosban is
Washington. Európába indult tegnap Dick Cheney amerikai elnök, előbb részt vesz a davosi világgazdasági fórumon, majd látogatást tesz Olaszországban. Amerikai illetékesek szerint Cheney Davosban – várhatóan holnap szólal fel – arról igyekszik meggyőzni az európaiakat, köztük az Irak ellen indított háború ellenzőit is, hogy az Egyesült Államok szeretné bátorítani őket a demokratikus és virágzó Irak megteremtésére irányuló erőfeszítésekben való részvételre. Washingtonban úgy látják, az elmúlt időben javultak az USA kapcsolatai Németországgal és Franciaországgal. Az amerikai alelnök kedvező hírekkel szolgál majd a terrorizmus ellen vívott küzdelemről is. Az amerikai közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy Irakban folytatódik a kutatás a tömegpusztító fegyverek után, mert sok időbe telik, amíg minden „iraki barlangot és települést átfésülnek”, s nem kizárt, hogy találnak majd ilyen fegyvereket. Rómában Cheney találkozik az olasz államfővel és a miniszterelnökkel. A tervek szerint fogadja őt II. János Pál pápa is. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.