Inkább a kurdokat támadja a török sereg

<p>Ankara/Bagdad. Törökország az Iszlám Állam helyett inkább a saját területén tiltakozó kurdok ellen vetette be hadseregét, ráadásul megtiltotta, hogy a katonai bázisait felhasználják a szövetséges erők repülői.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Török harci gépek támadták a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű kurd lázadószervezet létesítményeit Törökország délkeleti részén – jelentette tegnap a Hürriyet török lap internetes változata. Ez volt az első jelentős légitámadás a szervezet ellen azóta, hogy Törökország két évvel ezelőtt béketárgyalásokba bocsátkozott a PKK-val. A csapások jelentős kárt okoztak a kurd lázadóknak a lap szerint. Törökország azért mért légi csapásokat a PKK-ra, mert az támadta a hadsereg előretolt állásait az iraki határ közelében. A Hürriyet úgy tudja, Ahmet Davutoglu török miniszterelnököt értesítette a hadsereg arról, hogy mire készül. A hadműveletben F–4-es és F–16-os harci gépek vettek részt. A PKK három napon át géppuskákkal támadta a török hadsereg előretolt hadállásait, mert feldühítette, hogy Törökország nem avatkozott be a kurd fegyveresek oldalán a szíriai Kobaninál folyó harcokba. Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihádista szervezet a hét végéig feltartóztathatatlannak tűnt a török határ mellett fekvő város bevételében, de a kurdok megállították őket, sőt tegnap visszafoglaltak egy város melletti kulcsfontosságú magaslatot. Ankara 2012-ben kezdett béketárgyalásokat a PKK-val, amelynek vezetője, Abdullah Öcalan életfogytig tartó börtönbüntetését tölti az országban. A török hatalom ellen 30 évig tartó kurd lázadásnak több mint 40 ezer halottja volt.

A török kormány cáfolta, hogy új megállapodást kötött volna az Egyesült Államokkal arról, hogy az amerikai légierő igénybe vehesse a dél-törökországi incirliki légitámaszpontot az Iszlám Állam szíriai állásai elleni támadáshoz. Ankara ezzel amerikai katonai forrásoknak azt a vasárnapi közlését cáfolta, miszerint Törökország beleegyezett, hogy az USA és az IÁ elleni szövetség más erői igénybe vehessék a területén lévő támaszpontokat, beleértve az incirliki légi bázist, amely alig 160 km-re fekszik a szír határtól. Ankara a szíriai ellenzékiek kiképzéséről szóló bejelentést viszont nem cáfolta.

Legalább 25-en vesztették életüket három merényletben Bagdadban, az iraki fővárostól nyugatra fekvő Anbár tartományban pedig egy katonai bázist foglalt el az Iszlám Állam szélsőséges szervezet. Az iraki katonák heves tűzharc során vesztették el a létesítményt, amely az IÁ által két hete elfoglalt nyugat-iraki Hít település közelében fekszik.

A szunnita fegyveresekből álló Iszlám Állam ellen harcoló síita milíciák háborús bűncselekményeket követnek el szunnita lakosok ellen – állítja egy tegnap megjelent közleményében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet. Az Amnesty szerint e milíciákat a bagdadi kormány látja el fegyverekkel. A milíciák tagjai műveleteik során eddig elraboltak és megöltek többtucatnyi szunnita muzulmán lakost. Volt számos olyan szunnita civil, akit nem öltek meg, hanem több ezer dolláros váltságdíjat követeltek értük családjuktól. Vannak azonban olyanok is, akikért hiába fizetett a család, még mindig fogságban vannak vagy megölték őket. Az AI-nak állítása szerint bizonyítékai vannak minderre. A szervezet felszólítja az iraki kormányt, hogy zabolázza meg a milíciákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?