Ingyenvízum katasztrófaturistáknak

Tokió |

<p>Ezentúl ingyen megkapják a vízumot azok a külföldi turisták, akik Japánban felkeresik a márciusi földrengés és szökőár sújtotta területeket is, a többi között például a megsérült fukusimai atomerőmű környékét - jelentette be a japán külügyminisztérium hétfőn.</p>

Akkor engedik el a vízumkiváltás költéségét, ha turisták valamilyen dokumentummal - például szállásfoglalásról szóló igazolással vagy repülőjeggyel - bizonyítják, hogy ellátogatnak a márciusi katasztrófa által leginkább érintett Mijagi, Ivate vagy Fukusima prefektúrákba. A különleges engedmény november 15-én lép életbe, és öt éven át lesz érvényes.

Mintegy hatvan ország polgárainak eddig sem kellett fizetnie a rövid időre szóló vízumért, de például a kínaiaknak, oroszoknak vagy Fülöp-szigetieknek 28-56 euró közötti összegbe került a dokumentum.

A március 11-i földrengés, az azt követő szökőár és a fukusimai atomerőmű balesete miatt az elmúlt hónapokban több mint 40 százalékkal esett vissza a szigetországba látogatók száma tavalyhoz képest, s ez érzékenyen érintette a gazdaságot. A japán kormány mindent megtesz azért, hogy újra fellendítse a turizmust: októberben például bejelentette, hogy egy nagyszabású, 14 millió dolláros kampány keretében tízezer ingyen repülőjegyet fog kiosztani Japánba utazó turisták között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?