Influenza és koronavírus elleni kombinált védőoltás kutatásába kezdett a Pfizer és a BioNTech

vakcina koronavírus

Influenza és koronavírus elleni kombinált védőoltás kifejlesztésébe kezdett a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalat – jelentette be a két gyógyszergyártó cég csütörtökön.

Az egydózisú vakcinát a Pfizer mRNS-alapú influenzaoltásának és a két vállalat által előállított, a koronavírus omikron variánsa ellen kifejlesztett emlékeztető oltásának kombinálásával tervezik létrehozni.

„A (hatóanyagok) kombinálásával szeretnénk megteremteni a lehetőséget rá, hogy az emberek egyszerre két, súlyos, légzőszervi betegség ellen is védekezhessenek” – fűzte hozzá a bejelentéshez Ugur Sahin, a BioNtech társalapítója.

A kezdeti fázisban lévő kutatás során elsősorban azt vizsgálják, hogy a kombinált oltás mennyire biztonságos, mekkora az immunválaszt kiváltó képessége, valamint azt, hogy az emberi szervezet mennyire tolerálja a vakcina hatóanyagait.

A BioNTech szponzorálásával az Egyesült Államokban zajló kutatáshoz a gyógyszercégek 180, legalább 18 és legfeljebb 64 év közötti önkéntest terveznek alkalmazni. Az első résztvevő a hét elején kapta meg az oltást.

A koronavírus elleni oltóanyagok kifejlesztésében ugyancsak élmezőnyben lévő Moderna biotechnológiai vállalat az úgyszintén amerikai Novavaxszal közösen kezdett bele egy ugyanilyen, kombinált védőoltás kifejlesztésébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?