Indonéziában megtalálták egy eltűnt kisrepülőgép roncsait, 18 halott

Jakarta/Bahorok |

<p>Meghalt mind a 18 utasa annak az indonéz kisrepülőgépnek, amely két napja zuhant le a délkelet-ázsiai ország nyugati részén - közölték a mentők szombaton, miután megtalálták a szerencsétlenül járt gép roncsait.</p>

A légi irányítók csütörtök hajnalban vesztették el a kapcsolatot a Szumátra északi részéből Aceh tartományba tartó kisgéppel. Az egyik indonéz légitársaság által üzemeltetett Casa C-212-es típusú repülő pilótája néhány perccel később vészjelzést adott le, majd a gép eltűnt a radarok képernyőjéről.

Mint a mentés irányítója a televízióban  elmondta, helikopteres csapatuk szombaton reggel Bahorok térségében - Szumátra őserdővel borított hegyvidékén - bukkant rá a lezuhant gépre, s miután ketten leereszkedtek a helyszínre, megtalálták a 4 fős legénység és mind a 14 utas holttestét, üléseikbe becsatolva.

Az utasok között négy gyermek is volt.

A mentőkben rövid időre feltámadt a remény, hogy túlélőket találhatnak, miután a levegőből felfedezték, hogy a repülőgép törzse épen maradt, s egyik ajtaját nyitva találták.

A francia hírügynökség megemlíti. hogy a gépet üzemeltető Nusantara Buana Air szerepel azon a feketelistán, amely az Európai Unióból elégtelen biztonsági intézkedéseik miatt kitiltott légitársaságokat sorolja fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?