Indiai csapaterősítések

Dzsodhpur. India több száz harckocsit és egyéb katonai járművet irányított csapaterősítésül a pakisztáni határ közelébe – közölték tegnap Újdelhiben. Az AFP tudósítója az előző napon több mint ötszáz harckocsit, személyszállító és egészségügyi járművet látott a Pakisztánnal közös határ felé haladni.

Dzsodhpur. India több száz harckocsit és egyéb katonai járművet irányított csapaterősítésül a pakisztáni határ közelébe – közölték tegnap Újdelhiben. Az AFP tudósítója az előző napon több mint ötszáz harckocsit, személyszállító és egészségügyi járművet látott a Pakisztánnal közös határ felé haladni. Egyébként a határtérségben az indiai hadsereg egységei a parlament épületét ért múlt csütörtöki öngyilkos merénylet óta riadókészültségben vannak.

India szerdán azzal vádolta Pakisztánt, hogy csapatokat von öszsze a két ország határán, ezt pakisztáni részről azonnal visszautasították, hangoztatva, hogy India ezekkel a vádakkal saját ilyen irányú lépéseit akarja igazolni. Az indiai hadsereg értesítette a vasúti igazgatóságot, hogy egyes vonatokat átmenetileg lefoglal csapatszállítás céljaira, s hasonló okból megkezdték a magánkézben levő teherautók lefoglalását is.

Indiai katonák tegnap megöltek öt iszlám szélsőséges fegyverest az indiai Dzsammu és Kasmír állam északi részén, a tűzszüneti vonal mentén. A hadsereg illetékesei szerint az iszlám milicisták be akartak hatolni India területére, fellépésükkel ezt akadályozták meg az indiai katonák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?