India ünneplés helyett gyászol, Sydney mámorban

Újdelhi/Sydney/Caracas |

<p>A megerőszakolt fiatal indiai nő halála miatt Újdelhi nagyobb klubjai, mulatói lemondták szilveszter éjszakai partijaikat.</p>

"Tagjaink úgy vélik, hogy ez nem a megfelelő pillanat egy hangos ünneplésre" - nyilatkozta hétfőn a 7000 tagot számláló Vasant Vihar Klub elnöke. A partizás helyett gyertyás felvonulással emlékeznek a 23 esztendős áldozatra, akit vőlegényével együtt egy buszon egy hattagú társaság összevert, majd a nőt megerőszakolták. A fiatal lány belehalt sérüléseibe.

    A 99 esztendős Gymkhana Klub szintén lemondta hagyományos szilveszteri estélyét, amelyen általában filmsztárok is megjelennek. Az állami irányítású Ashok szálló is törölte évzáró partiját, és magán hotelek is követik példáját, mert az embereknek a borzalmas bűntett után nincs kedvük mulatni.

    Az AFP jelentése szerint a bűncselekmény nyomán keletkezett sokkhullám miatt az egész országban lemondták az újévhez köthető ünnepségeket.

    Ugyancsak nem ünnepelnek Venezuelában, miután arról érkeztek hírek, hogy súlyos az állapota az ország elnökének, Hugo Cháveznek.

    Szerényebbek voltak az ünnepségek a Fülöp-szigeteken, ahol nemrég tájfun pusztított, több mint ezer ember halálát okozva.

    Az új évet közép-európai idő szerint délelőtt 11-kor legelőször a Szamoa-szigetén, Apiában köszöntötték, majd egy órával később az új-zélandi Aucklandben.

    Ausztrália legnagyobb városában, Sydneyben éjfélkor - közép-európai idő délután - tűzijátékkal köszöntötték az új évet, amelynek milliós közönsége elbűvölve, üdvrivalgással adott hangot elragadtatásának. A másfél milliárd forintnak megfelelő összegbe került tűzijátékot Kylie Minogue ausztrál popénekesnő indította el.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?