<p>Bagdad. Visszafoglalták tegnap az Iszlám Állam terrorszervezettől a Tikrít melletti el-Alám központját az iraki biztonsági erők és síita milicisták. Az iszlamisták nyilvánosan lefejeztek három férfit Irakban, kettejüket homoszexualitás, a harmadikat istenkáromlás vádjával.</p>
Inalnak az iszlamisták
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
A Szaddám Huszein egykori diktátor szülővárosától északra fekvő el-Alámot az Iszlám Állam (IÁ) szállta meg, a kormányerőknek és milicistáknak viszont meg kell tisztítaniuk ezt a várost a lázadóktól annak érdekében, hogy behatolhassanak a tavaly nyár óta szintén az IÁ kezén lévő Tikrítbe. A hadsereg és a főként síitákból álló milícia visszafoglalta a városközpontot, és készülnek az utcai harcra a város más részeiben is. „Előrehaladásukat és a város többi részének visszafoglalását orvlövészek és álcázott aknák lassítják” – mondta egy katonatiszt. Hozzátette: a hadsereg helikoptereire várnak, hogy biztosítsák a katonák zavartalan előrenyomulását. A Tikrít visszafoglalásáért egy hete indított hadművelet a legnagyobb, amióta az IÁ tavaly nyáron jelentős területeket vont ellenőrzése alá az ország északi és nyugati részén. Tikrít Bagdadtól 160 km-re, a fővárost és Ninive kormányzóság székhelyét, Moszult összekötő út mentén fekszik. A dzsihádista szervezet erősítést küldött Tikrítbe az önhatalmúlag kikiáltott „kalifátus” északabban fekvő területeiről, ahol a kurd erők hétfőn megtámadták az iszlamistákat.
Felrobbantottak egy keresztény templomot az Iszlám Állam fegyveresei az iraki Moszulban. A Sárkányölő Szent György templom a város egyik legnagyobb és a helyi keresztények körében nagy tiszteletben tartott vallási intézménye volt.
Nyilvánosan lefejezett három férfit az Iszlám Állam Irakban, kettejüket homoszexualitás, a harmadikat pedig istenkáromlás vádjával – derül ki a közösségi portálokra tegnap feltett fotókból. A felvételeken a férfiak bekötött szemmel térdelnek egy álarcos, feketébe öltözött, nagy rozsdás kardot lengető hóhér előtt a Ninive kormányzóság egyik, meg nem nevezett városában összegyűlt tömeg előtt. A dzsihádista csoport propagandaüzeneteitől eltérően ezeken a fotókon nem látható a férfiak holtteste a kivégzés után. A kivégzés okait a képaláírásokban közlik. Az IÁ jelentős területeket tart ellenőrzése alatt Irak északi és nyugati részén, így Ninivét is. A kormányerők az IÁ ellen szervezett, az USA vezette szövetség légi csapásainak támogatásával próbálják visszaszerezni a dzsihádisták által megszállt területeket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.