Imával a szlovák-magyar megbékélésért

Mátraverebély-Szentkút |

<p><b>Először tartanak közös szlovák-magyar imanapot a két nép megbékéléséért szombaton Magyarország legnagyobb búcsújáróhelyén, Mátraverebély-Szentkúton - mondta az MTI megkeresésére kedden Kálmán Peregrin ferences szerzetes, az esemény egyik szervezője.</b></p>

Az imanapot a 2006. június 29-én Esztergomban aláírt közös püspökkari nyilatkozat aláírásának második évfordulójához közel eső időpontjában tartják. A dokumentumban az állt, hogy a két nép bocsánatot kér egymástól, és megbocsát egymásnak a történelemben a másik fél kárára elkövetett bűnökért. Ennek jegyében imádkoznak közösen most szombaton is - közölte a lelkipásztor.

A szlovák-magyar határhoz közel lévő Mátraverebély-Szentkúton Erdő Péter bíboros, prímás köszönti a híveket és a szlovák püspöki konferencia képviselőit, akik között előreláthatóan Orosch János nagyszombati segédpüspök lesz jelen. A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciából részvételét jelezte még Beer Miklós váci és Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök - jelezte Kálmán Peregrin.

Elmondása szerint a rendezvény célja, hogy "próbáljunk meg közös imádsággal másként viszonyulni egymáshoz", amivel a szlovák-magyar viszonyban megmutatkozó feszültségeket szeretnék oldani. A vendéglátók mintegy 1.000-1.500 résztvevőt várnak, szlovákokat és magyarokat egyaránt, akik felváltva szlovákul és magyarul imádkozzák majd a rózsafüzért.

A ferences szerzetes annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "a kegyhelyek látogatása kihatással bír az emberi kapcsolatokra a hétköznapokban is", az ima pedig közel hozza egymáshoz az embereket.
Mátraverebély-Szentkúton ezen kívül külön szerveznek imanapokat többek között a német nemzetiségűeknek, az egyetemistáknak, a katolikus iskoláknak, a terhes kismamáknak és a keresztény szellemiségű értelmiségieknek - folytatta.

A püspöki konferencia 2006. augusztus 12-én kelt határozatában nyilvánította nemzeti kegyhellyé az I. Szent László király (1077-1095) korában alapított mátraverebély-szentkúti szentélyt. Az erről szóló dokumentumot Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek hirdette ki szentmise keretében a Nógrád megyei zarándokhelyen.

A hagyomány szerint Mátraverebély határában Szent László király 1092-ben egy szakadékot átugratva csodába illő módon menekült meg kun üldözőitől. A király lova patájának nyomából fakadt a mai Szent Kút. Az 1100-as években jelent meg először itt a Szűzanya, aki a katolikus hagyomány szerint a Szent László által fakasztott Szent Kút vizével meggyógyított egy néma pásztorfiút. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?