Ilyen rakétát lőtt ki tegnap Észak-Korea

Phenjan |

<p>Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú, ballisztikus rakétával - jelentette hétfő hajnalban a hadikommunista diktatúra állami hírügynöksége.&nbsp;Phenjan később azt állította, hogy a szóban forgó rakéta a teszt alapján kész a hadrendbe állításra és a tömeggyártásra.</p>

A KCNA tudósításából az derül ki, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor maga adta ki a parancsot az új típusú, Pukgukszong-2 rakéta elindítására az ország középső részén található Pukcsang közeléből vasárnap, és megszemlélte a kísérletet. A rakéta 560 kilométeres magasságot ért el, és mintegy 500 kilométeres távolságra repült, mielőtt becsapódott a Csendes-óceánba - írta a hírügynökség.

A KCNA hétfőn idézte Kim Dzsong Unt, aki azt mondta: a Pukgukszong-2 az előző napi kísérlet eredménye alapján kész a hadrendbe állításra és a sorozatgyártásra.

A Mindzsu Dzsoszon című lap pedig azt írta, hogy az ország ezekkel a lépésekkel Donald Trump amerikai elnök egyre ellenségesebb politikájára válaszol.

TRUMPNAK TÍZ PERCE LESZ, HA KIM KILŐ EGY RAKÉTÁT LOS ANGELESRE

Dél-koreai katonai szakértők szerint a diktatúra februárban is ezzel a típussal kísérletezett, és a Pukgukszong-2 nemcsak szárazföldről, hanem tengeralattjáróról is indítható.

A nemzetközi közösség már több büntetőintézkedést hozott a bezárkózó ország ellen kísérleti atomrobbantásai és ballisztikusrakéta-indításai miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?