Időben megszülethet az egyetértés

Bagdad. Már csak néhány vitás pont maradt hátra az iraki alkotmány tartalmát illetően, és a teljes megegyezés megszülethet a határidőig – jelentette ki szombaton Dzsalal Talabani iraki elnök.

Bagdad. Már csak néhány vitás pont maradt hátra az iraki alkotmány tartalmát illetően, és a teljes megegyezés megszülethet a határidőig – jelentette ki szombaton Dzsalal Talabani iraki elnök. Az eredetileg 18 vitás kérdés fennmaradó része – így például a föderalizmus részletei és az iszlám szerepe a törvénykezésben – további egyeztetések tárgyát képezi.

A szunniták, az ország feldarabolódásától tartva, elutasították a föderalizmust. A kurd önkormányzás fennmaradásába előzőleg beleegyeztek, ám felháborodottan utasítottak el egy minap bejelentett, hasonló irányú síita kezdeményezést, amiben a széttagolódás csíráját látják.

Ha a kitűzött határidőig, vagyis máig sikerül a fő iraki politikai erőknek minden kérdést tisztázniuk, a parlament késedelem nélkül megkezdheti a tervezet tárgyalását, amelyet, ha megkapta a parlamenti jóváhagyást, októberben népszavazásra bocsátanak.

Eközben harminc ember, köztük két nő holttestét találták meg a hétvégén egy tömegsírban az iraki fővárostól délre. A harminc megcsonkított tetemre Bagdadtól húsz kilométerre, Averidzsben leltek – közölte a rendőrség Babilon tartomány székhelyén, Hillában. A hírt közlő rendőrfőhadnagy szerint a tömegsírba mintegy fél éve kerülhettek az áldozatok, akiknek kiléte, illetve a gyilkosságok körülményei még nem ismeretesek. A rendőrök őrizetbe vettek 13 személyt, köztük egy szudánit és egy egyiptomit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?