Hugo Chávez továbbra is légzési elégtelenséggel küzd

Caracas |

<p>A műtét utáni szövődmények miatt Hugo Chávez venezuelai elnök továbbra is légzési elégtelenséggel küzd, aminek &quot;kedvezőtlen a lefolyása&quot; - közölte pénteken Ernesto Villegas venezuelai tájékoztatási miniszter.</p><div>&nbsp;</div>

Villegas közleménye szerint azonban a rákműtét utáni kezelésnek nincsenek mellékhatásai. Az államfő kommunikál a családjával, az ország politikai vezetőivel és együttműködik az őt kezelő orvosokkal - áll a miniszter közleményében.

Hugo Chávezt tavaly december 11-én újra megműtöttek Kubában. Hétfőn, több mint két hónapos távollét után, váratlanul hazatért Venezuelába, hogy egy caracasi katonai kórházban folytatódjék a gyógykezelése. Akkor érdemi új információkat nem közöltek az állapotáról. Műtétje óta Chávez nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és hazatéréséről egy venezuelai sajtóorgánum sem tudósított. Hazaszállítása az éjszaka leple alatt történt, a tömegtájékoztatást előre nem tájékoztatták róla.   
Az 58 éves politikus medenceüregében 2011 közepén diagnosztizált rákos daganatot, s azóta négyszer megműtötték. Közben az 1999 óta hatalmon lévő szocialista vezetőt tavaly októberben harmadszor választották meg hatéves időszakra, betegsége miatt azonban a hivatali esküt még nem tette le.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?