Hősként térhetett haza

Ankara/Nicosia/Athén Hősnek kijáró fogadtatásban részesült szombat hajnalban a Brüsszelből hazatérő Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, akit hívei az EU-csatlakozási tárgyalások kezdésének kitűzése miatt lelkesen ünnepeltek.

Lelkes hívek köszöntötték szombaton a Brüsszelből hazatérő török miniszterelnököt, „az EU meghódítóját”Reuters-felvételA kormányzó Igazság és Haladás párt több mint kétezer támogatója jelent meg az ankarai repülőtéren, hogy köszöntse a pártvezető kormányfőt. „Az EU meghódítója”, „Az EU új csillaga” feliratú transzparenseket emeltek a magasba az aktivisták, akiken keresztül a kormányfő arra biztatta az ország lakosságát, hogy még keményebben dolgozzon jövő év október 3-ig (a csatlakozási tárgyalások megkezdéséig), és a tagság elnyerése érdekében ne takarékoskodjon erejével.

A török sajtó ujjong

A szombati török sajtó, amely nagyon elégedetten nyugtázta az Európai Unió pénteki döntését, miszerint megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ankarával, a miniszterelnök Brüsszelben tanúsított határozottságát méltatta, megjegyezve, hogy nem habozott kockára tenni a megbeszélések folytatását sem a megnyugtató végkifejlet érdekében. „Megcsináltuk”, „Sikerült” – hirdette a Hürriyet és a konzervatív Yeni Safak, miközben a Posta hazafias szárnyalással így írt: „Törökország, csodálatos vagy”.

A ciprusi görög sajtó viszont Törökországgal szemben elszenvedett vereségről írt. A Ciprusi Köztársaság számára vereséget jelent a zöld jelzés, amelyet az EU 25 vezetője adott a Törökországgal folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez – vélekedtek a szombati ciprusi görög napilapok.

Görögország szempontjából sikernek nevezte a megállapodást a görög külügyminiszter, aki szerint a megegyezés minden bizonnyal hozzájárul majd a két szomszédos ország kapcsolatainak javulásához. „A térség biztonságának és stabilitásának szavatolása áll politikánk középpontjában, és a térség minden országa, mely csatlakozik az EU-hoz, hozzájárul e cél megvalósításához” – mondta Pétrosz Moliviatisz, aki szerint új korszak nyílik meg Görögország, Törökország és Ciprus kapcsolatainak normalizálása terén.

Schüssel javaslata

Az osztrák kancellár „abszolút értelmesnek” nevezte, hogy összeurópai népszavazást tartsanak Törökország EU-tagságáról azután, hogy az Ankarával indítandó csatlakozási tárgyalások lezárulnak. Wolfgang Schüssel elmondta, a török csatlakozási tárgyalások megindításáról döntő EU-csúcson ő volt az egyetlen, aki nyíltan beszélt arról, hogy az emberi jogok területén Törökországban még hiányosságok tapasztalhatóak.

Partneri viszonyt

Nicolas Sarkozy, a Népi Mozgalom Uniója (UMP) nevű francia párt elnöke megerősítette: csatlakozás helyett kiváltságos partneri viszonyt szeretne Törökországgal. „Az, hogy Törökországnak gondot okoz elismerni azt Európai Közösség egyik tagját, Ciprust, mégiscsak furcsa módja az integráció kérésének” – jelentette ki. Míg Jacques Chirac támogatja Törökország jövőbeli EU-tagságát, Sarkozy „kiváltságos partneri viszonyt” szorgalmaz Törökországgal, és ellenzi annak teljes jogú tagságát. „Senki sem akarja visszautasítani Törökországot, hiszen nagy nép, nagy civilizáció. Én egyértelműen a kiváltságos partneri viszony mellett vagyok, de nem a csatlakozás mellett, mivel már a 25-tagú Európa működésével is gondok vannak” – fogalmazott az UMP elnöke. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?