Horvátország részben fedezné a Covid-tesztek árát a hazatérő turisták számára

koronavírus tenger

A horvát idegenforgalmi minisztérium részben fedezné a koronavírustesztek árát azon turisták esetében, akiknek hazatéréskor negatív tesztet kell felmutatniuk a határon – mondta Nikolina Brnjac tárcavezető vasárnap az RTL horvát kereskedelmi televíziónak adott interjújában.

Erre egyelőre húszmillió kunát különített el a tárca – mondta Brnjac, hozzátéve: tisztában vannak azzal, hogy a családoknak ez pluszköltséget jelent.

Horvátországban nemrég hatósági árat szabtak a PCR-teszteknek és az antigén gyorsteszteknek. Előbbi ötszáz kunába, utóbbi kétszáz kunába kerül. Arra, hogy pontosan mennyivel járulna hozzá a minisztérium a tesztek költséghez, Brnjac azt mondta, erről még egyeztetnek a horvát közegészségügyi intézettel. Nyomatékosította, hogy az olcsóbb tesztek csak a turisták számára lesznek elérhetőek. Azt, hogy ki turista, a napi adatokat mutató horvát e-Visitor rendszer alapján ellenőrizni tudják.

Horvátországban a turizmusból származó bevételek a hazai össztermék (GDP) közel 20 százalékát teszik ki, ezért Zágráb mindenképpen meg szeretné menteni az idegenforgalmi idényt. A tesztek finanszírozása mellett arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy a turisták biztonságban érezzék magukat az országban. Ezért az idei év jelmondata a Safe stay in Croatia (Biztonságos tartózkodás Horvátországban).

A miniszter kifejtette, hogy két héten belül megkezdhetik az idegenforgalmi dolgozók oltását is a koronavírus ellen. Közel hetvenezer embert oltanának be, főleg pincéreket, szakácsokat és recepciósokat, valamint a szezonmunkásokat. A nyár elejéig pedig kilencvenezer magánszállásadót is. Bár az oltás önkéntes, a tárca abban bízik, hogy az említett szektorban tevékenykedők nagy része élni fog a lehetőséggel.

Horvátországban az elmúlt napon 1617 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 292 516-ot. Az elmúlt 24 órában 39-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19-betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 6308-ra emelkedett. Kórházban 1870 beteget ápolnak, közülük 182-en vannak lélegeztetőgépen.

Szlovéniában vasárnapra 548-cal, több mint 225 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napon hét beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4119-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 615-en vannak kórházban, 139-en intenzív osztályon.

Az országban éjfélkor lejár a húsvéti időszakra elrendelt teljes zárlat. Így hétfőtől az iskolások és az óvodások visszatérhetnek az oktatási és nevelési intézményekbe, valamint újra nyithatnak az üzletek és a szolgáltatások.

Továbbra sem lehet azonban összejöveteleket tartani. Szigorúan tilos az esküvők, különböző rendezvények és ünnepségek rendezése. Engedélyezik azonban a vallási szertartásokat, de harminc négyzetméterre csak egy résztvevő juthat.

Újra kinyitnak a könyvtárak, galériák és a múzeumok is. Tíz főig pedig – a megfelelő távolság betartása mellett – engedélyezik az olyan sportokat, ahol a sportolók közvetlenül nem érintkeznek egymással.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?