Sikeresen választottak szét egy koponyájuk hátsó részénél összenőtt ikerpárt

műtő illusztráció

A fejüknél összenőtt, craniopagus lány ikerpár koponyájának csontjait és agyi vénás rendszerét is szét kellett választani. Különösen az utóbbi jelentett nagy feladatot az orvoscsoport számára.

A Gyermek Jézus Kórház közleménye szerint Olaszországban először végeztek ilyen műtéti beavatkozást sziámi ikreknél. Mint hozzátették, lehet, hogy az operáció a világban is egyedülálló volt, mivel hasonló leírásával sem találkoztak az orvosi szakirodalomban.

Az ikrek, Ervina és Prefina a Közép-afrikai Köztársaságban születtek 2018-ban. A Gyermek Jézus Kórház jótékonysági programja keretében segített nekik, hogy eljussanak Rómába.

Tavaly májusban és júniusban, majd idén júniusban három operációt hajtottak végre rajtuk, hogy szétválasszák őket. Az utolsó műtét 18 óráig tartott, 30 fős orvoscsoport dolgozott a kislányok végső szétválasztásán.

Az ikrek jelenleg jól vannak, továbbra is a kórházban vigyáznak rájuk, de várhatóan képesek lesznek rá, hogy normális életet éljenek - hangsúlyozta a kórház.

A craniopagus ikrek nagyon ritkák, a Gyermek Jézus Kórház közleményében megjegyezte, hogy ők csak egy másik ilyen esetről, Londonban szétválasztott ikrekről tudnak, de ők a fejük búbján voltak összenőve, nem a koponyájuk hátsó falánál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?