Honnan ered a csillagos zászló?

Az Európa Tanács – amelyet 1949-ben hoztak létre azzal a feladattal, hogy küzdjön az emberi jogokért és támogassa az európai kultúrát – viták sorozata után fogadta el a ma is használatos, kék alapon kör alakban elhelyezkedő 12 aranysárga csillag tervét. A tizenkét csillagos zászló 1986.

Az Európa Tanács – amelyet 1949-ben hoztak létre azzal a feladattal, hogy küzdjön az emberi jogokért és támogassa az európai kultúrát – viták sorozata után fogadta el a ma is használatos, kék alapon kör alakban elhelyezkedő 12 aranysárga csillag tervét. A tizenkét csillagos zászló 1986. május 26-ától az Európai Unió – akkoriban Európai Közösségek – hivatalos zászlaja.

Arra a kérdésre, honnan ered és mit is jelképez a lobogó, eltérő válaszokat szoktak adni. A hivatalos ismertetőkben általában annyi szerepel, hogy a 12-es szám több nép hagyományvilágában a tökéletesség szimbolizálása mellett az év hónapjaira és az óralap számaira is utal. A kör pedig az egység szimbóluma. Több forrás szerint azonban az EU zászlajának megvan a maga története, amely a II. világháború időszakába nyúlik vissza.

Egy zsidó származású belga, Paul Levi a vészkorszak idején fogadalmat tett, hogy ha túléli a háború borzalmait és a nácik uralmát, áttér a katolikus hitre. Túlélte, és Levi megtartotta ígéretét. A háborút követően az 1949-ben Londonban létrehozott Európa Tanács kulturális bizottságának vezetője lett. Hat évvel később felmerült annak igénye, hogy az ET részére zászlót tervezzenek. 3000 terv érkezett be, köztük Arsene Heit alkotása: kék alapon 12 sárga csillag. Rajza nem a véletlen műve volt, a művész Szűz Mária tisztelői közé tartozott. Paul Levi a skandináv nemzeti lobogó mintájára a kereszt jelét hordozó zászló tervezetét nyújtotta be, ám ezt túl közvetlen keresztény jellege miatt elvetették. Paul Levi ez idő tájt egy csillagkoronával díszített Szűz Mária-szobor mellett haladt el. Felpillantott, és látta, hogy a csillagok arany színben ragyognak a kék ég hátterében. Levi az ihlettől fellelkesülten felkereste az ET akkori főtitkárát, és a kék háttérből kiemelkedő 12 aranycsillag képét ajánlotta az EU zászlajára. A képet megtalálták a tervek között. Ajánlatát mindenki elfogadta, és így bármennyire meglepőnek tűnik is, mind a mai napig a Szűz Mária 12 aranycsillagból álló koronája nyomán készült jelkép díszíti az Európai Unió zászlaját.

Az Európai Alkotmány preambulumában a megalapozott érvek ellenére sem történik utalás Európa keresztény gyökereire. Az unió zászlaját viszont a „Napbaöltözött Asszonynak”, Máriának az Apokalipszisben (Jel 12) megfogalmazott tizenkét csillagos koronája díszíti. Ha tudatosan alakult a Mária-motívum Európa címerévé, figyelemreméltó, de ha véletlenül, akkor mindenképpen üzenetértéke van. (gyps, vig)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?