Hongkongi tüntetések - Egyeztettek a diákok a vezetőkkel, de nem közeledtek az álláspontok

Hongkong |

<p>Először tartottak előkészítő tárgyalásokat a szabad és demokratikus választásokért tüntető diákok képviselői a hongkongi vezetőkkel, de nem sikerült megállapodniuk a tervezett párbeszéd feltételeiről - jelentette be hétfőn a Hongkongi Diákszövetség.</p>

Leung Csun-jing hongkongi kormányzó csütörtökön ajánlott párbeszédet a demonstrálóknak, de a szombatra tervezett egyeztetést a diákok lemondták, miután a rendőrség állításuk szerint tétlenül nézte, hogy pénteken ellentüntetők rájuk támadtak. Most jelentések szerint mindkét fél engedményeket akar kicsikarni a másiktól a párbeszédért cserébe. Az első puhatolózó egyeztetésre vasárnap este került sor a diákok hétfői közleménye szerint.    Eközben hétfőre elkezdett visszatérni az élet az átlagos kerékvágásba Hongkongban, miután a város több forgalmas pontját egy hete megszállva tartó tüntetők megnyitották barikádjaikat a kormányzati negyedben, és beengedték munkahelyükre a közalkalmazottakat. Az óvodák és általános iskolák továbbra is zárva maradtak, de helyszíni beszámolók szerint alapvetően nyugalom uralkodott a kínai különleges közigazgatási területen.    A demonstrálók száma hétfőre néhány százra csökkent, ami jelentős esés az előző napok több tízezres tömegeihez képest.    "Az embereknek pihenésre van szükségük, de újra ki fognak jönni (az utcára). Ez nem azt jelenti, hogy a mozgalom fogyóban van. Továbbra is sokan támogatják (az ügyet)" - mondta Alex Csou, a Diákszövetség főtitkára. Egy másik diáktüntető azonban  azt mondta az AP hírügynökségnek, nem valószínű, hogy elérik céljukat, azaz a szabad jelöltállítást a kormányzóválasztáson.    A hongkongi diákok szeptember 22-én kezdtek utcai tiltakozásokba, mert nem akarják elfogadni a hongkongi választási reform Peking által diktált menetrendjét. A soron következő 2017-es kormányzóválasztáson ugyan első ízben minden szavazásra jogosult polgár szavazhat, de csak abból a két-három jelöltből választhatnak majd, akiknek a személyéről a kínai törvényhozás augusztusi döntése értelmében egy ezerkétszáz tagú, a társadalmi rétegeket képviselő bizottság dönt. A diákok viszont szabad jelöltállítást követelnek, mondván, a jelölő testület nem fedi le kellőképpen a hongkongi társadalmat. Peking szerint azonban a hongkongi alaptörvény, más néven "minialkotmány" egyelőre kizárja a szabad jelölés rendszerét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?