Holttestek százai egy japán strandon a cunami után

Tokió |

<p>Két-háromszáz holttestre bukkantak a japán Mijagi prefektúra székhelyének, Szendainak az egyik strandján a pénteki nagy erejű földrengést követő cunami után.</p>

Az NHK állami televízió közlése szerint a tengerparton talált áldozatok megfulladtak. A hatóságok arra számítanak, hogy a természeti csapás halálos áldozatainak száma a most ismert 300-400-hoz képest jelentősen emelkedni fog. Közel 350 embert eltűntként tartanak számon.
A japán külügyminisztérium helyi idő szerint 22:42-kor kiadott tájékoztatása  azt közölte, hogy az áldozatok, sérültek között nincs külföldi állampolgár - mondta el az MTI kérdésére Tokióból telefonon Erdős Attila, a magyar nagykövetség első titkára.
A Szendai közelében található egyik kőolaj-vegyipari üzemben nagy erejű robbanás történt.
A földrengés nyomában legalább 80 helyen keletkezett tűz az északkeleti part menti városokban.
A Kyodo hírügynökség jelentése szerint a 8,9-es erősségű földrengés utáni szökőárban eltűnt egy személyvonat, és a hatóságok egyelőre nem találják. Az nem ismeretes, hányan utazhattak az East Japan Railway vasúttársaság szerelvényén, amelynek a Mijagi prefektúrában lévő kelet-macusimai Nobiru állomás közelében veszett nyoma.
A szökőár elsodort egy hajót is száz utassal - közölte Mijagi prefektúra rendőrsége. Egyelőre nincs értesülés a hajó és az utasok sorsáról. A hajó Iszimaki város hajógyárának a tulajdona.
Japánban a helyenként hét méter magas tengerár autókat, bárkákat és lakóházakat sodort el. Az országban minden kikötő bezárt, leállították a kirakodásokat is - közölték tengeri szállítmányozók.
Szemtanúk soha nem tapasztalt erősségű földmozgásként írták le a pénteki rengést. "Én teljesen megrémültem és még mindig félek. Soha nem éltem át korábban ilyen nagy földrengést." - mondta Hidekatsu Hata, egy tokiói étterem vezetője.
"Az emberek elárasztották az utcákat. Hihetetlen. Mindenki haza akar jutni, de nem látni egy taxit sem." - mesélte Kodzsi Goto fővárosi lakos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?