Hollande Putyinnal is összefog az Iszlám Állam ellen

Moszkva |

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetre mért csapások összehangolásáról, az információcsere és a katonai együttműködés erősítéséről állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz és Francois Hollande francia elnök csütörtökön Moszkvában. Erről a két államfő az egyeztetéseket követő közös sajtótájékoztatóján számolt be.</p>

Az együttműködés részeként a két ország megosztja majd az IÁ és más terrorcsoportok állásaira vonatkozó információit, hogy ezáltal javítani tudják a dszihadisták elleni légi hadjáratuk hatékonyságát - jelentették be az államfők. Azt is közölték, hogy Oroszország a továbbiakban kész segíteni az IÁ ellen harcoló szíriai ellenzéki csoportokat is.

"Abban állapodtunk meg, és ez fontos, hogy csak a terroristákat és az (Iszlám Államot) támadjuk, és nem támadjuk a terrorizmus ellen harcoló erőket. Információt fogunk cserélni arra vonatkozóan, hogy kiket támadjunk és kiket nem" - közölte Francois Hollande. Azt is bejelentette, hogy Párizs növelni fogja a szíriai lázadóknak nyújtott támogatását.

Korábban Oroszországot nyugati országok azzal vádolták, hogy szeptember végén indított szíriai légi hadművelete során elsősorban a szövetségese, Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló, nyugati és arab országok által is támogatott mérsékelt ellenzéki csoportokat támadja, nem pedig az Iszlám Államot és más terrorszervezeteket.

Putyin közölte, hogy Moszkva kész együttműködni az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalícióval, de alapvetően egy szélesebb körű, egységes nemzetközi front létrehozását tartja szükségesnek az IÁ ellen. 

Az orosz elnök egyúttal élesen bírálta az Egyesült Államokat az orosz vadászbombázó keddi lelövése miatt. Azt mondta, Moszkva tájékoztatta a nyugati-arab koalíciót a gép bevetésének időpontjáról és helyéről, és Washingtonnak meg kellett volna akadályoznia, hogy Törökország - a koalíció tagjaként - lelője az orosz vadászbombázót. Emiatt Oroszországnak és az Egyesült Államoknak "komoly egyeztetéseket" kell tartania - tette hozzá.

Vlagyimir Putyin úgy fogalmazott, az orosz gép lelövése "árulás" volt egy olyan ország részéről, amelyet Moszkva a barátjának tartott. Ismét megismételte azt a vádját is, miszerint "ipari mennyiségű" olajat szállítanak Törökországba az IÁ által uralt területekről, és közölte: elvben lehetséges, hogy erről Ankara nem tud, de ezt nehéz elképzelni.

Az orosz elnök azt is leszögezte, hogy Bassár el-Aszad elnök rezsimje Moszkva "természetes szövetségese" a dzsihadisták elleni harcban, és az elnök sorsáról a szíriai embereknek kell dönteniük.

Francois Hollande ezzel szemben ismét hangsúlyozta, hogy Aszadnak távoznia kell a hatalomból. Azt mondta, hogy egy átmeneti kormányt kell létrehozni a négy és fél éve polgárháborúban őrlődő országban, majd új alkotmányt kell kidolgozni és választásokat kell tartani.

Az orosz vadászbombázó lelövését a francia elnök "súlyos, nyilvánvalóan sajnálatos incidensnek" nevezte, de nyugalomra intett a történtekkel kapcsolatban, és úgy vélte, ebből is azt a konklúziót kell levonni, hogy erősíteni kell a koordinációt az IÁ ellen harcoló államok között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?