Hollande és Merkel: Athénnak komolyan javaslatokat kell tennie

Párizs |

<p>Tiszteletben tartjuk a görögök szavazatát, és meghallottuk minden demokratikus görög párt üzenetét arról, hogy az eurózövezetben kívánnak maradni. Az ajtó nyitva áll a tárgyalások előtt - mondta Francois Hollande francia államfő Angela Merkel német kancellárral tartott rövid sajtótájékoztatóján Párizsban.</p>

A francia elnök hozzátette, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnöknek "komoly, hiteles és konkrét javaslatokat" kell tennie. "Nincs sok időnk. A helyzet sürgős Görögország számára, és sürgős Európa számára is" - hangsúlyozta Hollande. A két ország vezetője a vasárnapi görög népszavazás eredményéről egyeztetett, amelyen a nemzetközi hitelezők által javasolt megállapodást elutasítók tábora győzött. Angela Merkel is úgy fogalmazott, hogy "az ajtó nyitva áll a tárgyalásokhoz". Ugyanakkor megerősítette, hogy a "feltételek nem adottak az európai stabilitási mechanizmus konkrét programjáról az újabb tárgyalásokhoz". Jelezte, hogy ezért "nagyon pontos javaslatokat és programot" várnak az európai partnerek a görög miniszterelnöktől.  "Sürgős, hogy ezeket a javaslatokat megkapjuk azért, hogy a jelenlegi helyzetre megoldást találjunk" - fogalmazott a német kancellár. Arra is emlékeztetett, hogy "már nagyon sok szolidaritást mutatottunk Görögország irányába, az utolsó ajánlat nagyon nagyvonalú volt".  Arra is felhívta a figyelmet, hogy a görög nép döntésének tiszteletben tartása mellett, "meg kell hallgatni az eurózóna 18 tagjának álláspontját is", mert "az is a demokrácia" része. "19-ünknek ugyanaz a valutája. Azaz mindenkinek felelősen kell viselkednie és szolidaritást kell tanúsítania" - mondta a német kancellár.  Az euróövezet tagállamainak állam és kormányfői kedden rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a görögországi helyzet megvitatása céljából, ahol Görögország várhatóan új javaslatokat terjeszt elő.  A francia-német egyeztetés legfőbb célja az volt, hogy a görög helyzettel szemben Franciaország és Németország közös álláspontot képviseljen.  A párizsi egyeztetés után Merkel először mondta ki azt, amit Párizs régóta képvisel: a tárgyalások folytatása előtt az ajtó nyitva áll, és azt, hogy a szolidaritás az egyik legfőbb érték Európában. A francia államfő viszont arra utalt, hogy amennyiben Athén kedden nem terjeszt elő komoly javaslatokat, az eddig hangozatott német álláspontot fogja magáévá tenni, miszerint a reformjavaslatok és a takarékossági csomag elutasítása után nincsenek meg az alapok ahhoz, hogy új mentőprogramról tárgyaljanak Görögországgal. Egy görög kormányzati tisztségviselő korábban azt közölte, hogy Merkel és Ciprasz hétfőn telefonon beszélt egymással. A névtelenül nyilatkozó forrás egyéb részleteket nem árult el, csak annyit, hogy Ciprasz kedden áll elő az euróövezeti partnerek által szorgalmazott új tervvel. A görög kormány igyekszik gyors tempóban összeállítani egy mentőcsomagot, még mielőtt a bankok kifogynak a készpénzből, miután a lakosság nagy többsége nemmel szavazott a hitelezőkkel kötendő megállapodásra a vasárnap tartott referendumon.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?