Hogyan túllendülni az uniós válságon?

Budapest |

<p>Diplomáciai és politikai bravúrra van szükség az Európai Unióban ahhoz, hogy az integráció kezelni tudja az ír referendum miatti helyzetet - mondta Kégler Ádám, az MTA Politikai Tudományok Intézetének munkatársa az MTI-nek.</p>

A szakértő az unió csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcsértekezlete előtt a távirati irodának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy bár az EU-t sokk érte azzal, hogy az Írországban egy hete megrendezett népszavazáson a választók 53,4 százaléka elvetette a lisszaboni szerződést, nem képzelhető el, hogy teljesen leálljon a ratifikációs folyamat. A 27 tagállam közül eddig 18 ország parlamentje iktatta törvénybe a reformokat tartalmazó lisszaboni szerződést; népszavazást egyedül Írországban írtak ki a dokumentumról. Ahhoz, hogy a szerződés életbe lépjen, azt valamennyi tagállamnak ratifikálnia kell. Kégler Ádám szerint "diplomáciai és politikai bravúrnak kell bekövetkeznie ahhoz, hogy az EU-t kimozdítsák sokkos állapotából". A szakértő emlékeztetett arra, hogy a népszavazás eredményének nyilvánosságra hozatala után José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke első állásfoglalásában úgy fogalmazott, válságkezelés kezdődik - úgy, tette hozzá az elemző - mint 2005 nyarán, miután a franciák és a hollandok leszavazták az európai alkotmányos szerződést. Forgatókönyv híján minden bizonnyal időhúzásról volt szó, amikor uniós tisztségviselők azt mondták, az ír kormánytól várják a javaslatokat, hogyan oldható meg a "nem"-pártiak felülkerekedése miatt kialakult helyzet - emelte ki Kégler Ádám. Mint rámutatott, mindenki arra vár, hogy az unió következő soros elnöki tisztét betöltő Franciaország államfője, Nicolas Sarkozy mit próbál tenni a lisszaboni szerződés megmentéséért, a reformfolyamat továbbviteléért. Kiemelte, sem Angela Merkel német kancellár sem Nicolas Sarkozy nem akarja a kétsebességes Európa gondolatának felmelegítését, azaz az EU kettébontását a szorosabb integráció mellett elkötelezett, illetve a fontolva haladó tagországokra. Véleménye szerint szóba jöhet az a megoldás, hogy Írországnak engedményeket tesz az EU - például mentesíti az alól, hogy az unió közös biztonságpolitikájában, katonai akciókban részt vegyen, majd újra népszavazásra bocsátják a lisszaboni szerződést. Ez persze nem biztos, hogy célravezető, hiszen az írek több aggályára nem adna választ. Az elemző szerint ugyanis a szerződés elutasításának egyebek között az volt az oka, hogy az ír szavazópolgárok - s nem csak ők - nem értik a terjedelmes, 171 oldalas megállapodást. Azt azonban érzékelik, hogy a "kelta tigris" lelassult, már nem olyan látványos a gazdasági növekedés, mint néhány évvel ezelőtt és tartanak attól, hogy az uniós pénzeknek nem lesznek annyira haszonélvezői, mint korábban. Nem mindenki örül Írországban annak, hogy a kormány teljesen megnyitotta a munkaerőpiacot az újonnan csatlakozott tagállamok munkavállalói előtt - sorolta tovább az aggodalmakat. Tartanak az emberek attól is, hogy ha a reformok értelmében 2014-től nem lesz minden tagországnak állandó biztosa az Európai Bizottságban, nem lesz, aki Írország érdekeit képviselje. Ezzel a félelmükkel a szerződés ellenzői szintén nincsenek egyedül - hangsúlyozta a szakértő. Véleménye szerint miközben az EU már tíz éve az intézményi reformjaival foglalkozik, elfelejt reagálni a globális kihívásokra, az energiaellátás gondjára, a klímaváltozásra. Az európai polgárok pedig azt látják: az unió legfőbb döntéshozó szerve, az Európai Tanács képtelen kormányzati feladatot ellátni, a 27 tagállam olyan struktúrában mozog, hogy "nem szavaz, hanem vétóz", a brüsszeli gépezet működése pedig átláthatatlan - tette hozzá. Az azonnali válságkezelés az ír referendum után éppen ezért aligha lesz elegendő - hangsúlyozta a szakértő. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?