Lockdown: Ausztria hétfőtől lezárja az országot! Mi lesz az ingázókkal?

koronavírus Ausztria

Teljes, országos lezárást vezet be Ausztria hétfőtől. A lockdown már mindenkire vonatkozik, tehát nem csak azokra, akik nem rendelkeznek védőoltással. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden egyes üzletet és szolgáltatást bezárnak, elrendelik a 24 órás kijárási tilalmat.

Ausztriában ezen a héten vezették be a részleges lockdownt azok számára, akik nem rendelkeznek védőoltással. A helyzet viszont olyannyira romlott, hogy a kormány néhány perccel ezelőtt elrendelte az országos lezárást. Az intézkedés egyelőre három hétig lesz érvényes, s nem kizárt, hogy a továbbiakban már csak az oltással nem rendelkező személyekre vonatkozik majd.

Mi lesz a Covid-útlevelekkel?

Ausztria ugyanakkor februártól hét hónapra rövidíti a Covid-útlevelek érvényességét, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy aki nem rendelkezik harmadik oltással, annak nehezebb lesz az országba való bejutás. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ország kötelezővé teszi a harmadik dózis beadatását.

Mi lesz az ingázókkal?

Az ingázókat egyelőre ez a változás nem feltétlenül érinti, hiszen ha rendelkeznek védőoltással, a munkába való ingázást nem tiltják meg. A határon viszont minden bizonnyal nem fogják beengedni azokat, akik turisztika céljából utaznának Ausztriába, tehát az országba való belépéshez szükséges lesz a munkáltatótól való igazolásra. A karácsony előtti bevásárlásra sem lesz már lehetőség Ausztriában, az élelmiszerboltokon és patikákon kívül ugyanis minden üzletet bezárnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?