Hét katona halt meg egy nap alatt a kelet-ukrajnai harcokban

Kijev |

<p>Hét ukrán katona esett el és kilenc sebesült meg az elmúlt napban a Kelet-Ukrajnában a Moszkva által támogatott szakadárok támadásainak következtében - közölte kedden Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) titkára.</p>

 Hozzátette, hogy az elmúlt egy évben ez az ukrán fegyveres erők legsúlyosabb napi vesztesége.

"A felelősség ezekért a véres provokációkért Oroszország katonai és politikai vezetését terheli, amely szisztematikusan és következetesen megtorpedózza a válság békés rendezését és a megszállt területek felszabadítását" - szögezte le a kijevi tisztségviselő.
    
A kijevi hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli közleményében arról számolt be, hogy súlyosbodott a konfliktus az ország keleti részén. A kelet-ukrajnai szakadárok az elmúlt napban 47-szer nyitottak tüzet az ukrán fegyveres erők állásaira.
    
A támadások a frontvonal teljes szakaszára kiterjedtek, de továbbra is Donyeck környékén a legsúlyosabb a helyzet. A megyeközponttól északra, illetve nyugatra fekvő, ukrán ellenőrzésű településeket golyószórókkal, gránát- és aknavetőkkel lőtték. A Krasznohorivka települést védő katonák állásai ellen a minszki egyezményben tiltott, 120 milliméter kaliberű aknavetőket is bevetettek. A Donyecktől mintegy húsz kilométerre északra fekvő Avgyijivkát már napok óta tartják szinte folyamatosan aknatűz alatt a szakadárok.
    
A megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol térségében is több katonai állásra nyitottak tüzet a front mentén, az éjjel Lebedinszke falunál is 120 milliméteres aknavetőket vetettek be.
    
Előző nap Olekszandr Zaharcsenko donyecki szakadár vezető közölte, hogy már idén ősszel úgynevezett előválasztásokat akarnak tartani az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaságban.
    
Ezt azután jelentette be, hogy ukrán sajtójelentések szerint megbeszéléseket folytatott Vlagyiszlav Szurkovval, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójával. Előválasztások Ukrajnában eddig nem voltak. Azért akar a donyecki szakadár vezetés ilyeneket tartani, hogy ne forgácsolódjanak szét a szavazatok a hasonló programmal induló jelöltek között a minszki egyezmény által előírt majdani helyhatósági választásokon.
    
Kijev hivatalos álláspontja viszont továbbra is az, hogy tiszta, szabad és demokratikus önkormányzati választásokat csak azután tudnak rendezni a szakadár területeken, ha onnan kivonult minden orosz katona és zsoldos, visszaállt az ukrán kormány ellenőrzése ezeken a területeken, valamint az ukrán-orosz határ teljes szakaszán.
    
Petro Porosenko ukrán elnök viszont nemrég kijelentette, hogy bizonyos feltételek teljesülése mellett megtarthatónak gondolja a helyhatósági választásokat a Kijev által nem ellenőrzött szakadár területeken. Ilyen engedmény ellen viszont az Azov ukrán önkéntes ezred és támogatói rendeztek pár ezer résztvevővel figyelmeztető tüntetést a múlt héten az ukrán parlament előtt, pirotechnikai eszközökkel néhány órára füstbe borítva a kijevi törvényhozás környékét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?