Hét helyett kilencen

Budapest. A korábbi hírekkel ellentétben nem heten, hanem kilencen szerepelnek a rendszerváltás utáni kormányok tagjai közül a Nemzetbiztonsági Hivatal nyilvántartásában – közölte az állambiztonsági múltat vizsgáló bizottság elnöke, Mécs Imre (SZDSZ).

Budapest. A korábbi hírekkel ellentétben nem heten, hanem kilencen szerepelnek a rendszerváltás utáni kormányok tagjai közül a Nemzetbiztonsági Hivatal nyilvántartásában – közölte az állambiztonsági múltat vizsgáló bizottság elnöke, Mécs Imre (SZDSZ). Az erről szóló jelentés még csütörtökön érkezett meg a parlamenti bizottsághoz. Azzal kapcsolatban, hogy Kovács Zoltán megfontolandónak nevezte a fideszes politikusok további részvételét az állambiztonsági múltat feltáró bizottság munkájában, Mécs közölte: nem lát semmilyen indokot arra, hogy bármely frakció kivonja magát a vizsgálatból. A Fidesz ugyanis közleményben jelentette be: megfontolandónak tartja, hogy a továbbiakban képviselői részt vegyenek-e egy olyan testület munkájában, amely egyre nyilvánvalóbb manipulációs célzattal próbálja meg elterelni a figyelmet a miniszterelnök állambiztonsági múltjáról. A fideszes politikus felháborítónak tartja, hogy miközben a bizottság tagjai továbbra sem juthatnak hozzá az általuk kért jelentésekhez, a sajtóban kétes hitelű kiszivárogtatások látnak napvilágot a bekért anyagok tartalmára vonatkozóan. Az MSZP szerint az 1990 óta hivatalba lépett kormányok azon tagjainak, akik a rendszerváltozás előtt együttműködtek a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a nyilvánosság elé kellene állniuk. Ezzel elkerülhetők lennének a találgatások, gyanúsítgatások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?