Hét embert gyilkolt meg késsel egy férfi Vuhanban

Vuhan WHO

Hét embert gyilkolt meg, egy gyereket pedig megsebesített késsel egy 39 éves férfi a közép-kínai Vuhanban, majd egy hídról a Jangce folyóba ugorva elmenekült – jelentette kedden a kínai sajtó a helyi rendőrség közlésére hivatkozva.

A Kao vezetéknéven azonosított támadó vasárnap éjszaka sürgős hivatalos intéznivalóra hivatkozva felkereste a város közigazgatási területéhez tartozó egyik falu párttitkárát otthonában. A hatóságok másnap a párttitkárt feleségével, menyével és két unokájával együtt holtan találták. Egy gyermeket sérülésekkel kórházba szállítottak. A China Times című tajvani újság internetes kiadása a párttitkárnak a szomszédos házban élő fivérét idézve azt írta, hogy a támadó körülbelül 20 percig tartózkodott a házban. A támadó tette után Vuhan egyik kerületébe ment, ahol további két embert ölt meg: egy sofőrt, hogy elrabolhassa az autóját, valamint elütött egy járókelőt – írta a The Paper című kínai hírportál. Később egy hídról a folyóba ugorva menekült tovább. A támadót a rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?