Helyreállítható-e a demográfiai egyensúly?

Brüsszel. Szülőknek járó nyugdíj-kiegészítés, a korkedvezményes nyugdíjazás visszaszorítása, ingyenes meddőségkezelés, az örökbefogadás megkönnyítése, apajogok, a bevándorlók integrálása, szabad munkaerő-áramlás. Csak néhány azon javaslatok közül, amelyekkel az EP a demográfiai válság ellen küzdene.

Nemcsak szociológusok, közgazdászok is évek óta kongatják a vészharangot, hiszen a demográfiai válság – a születések számának csökkenésével párhuzamosan a lakosság elöregedése – rendkívül súlyos gazdasági problémákat okoz.

Az unióban átlagosan 1,5 gyermeket vállalnak a családok, ami abnormálisan alacsony – áll Françoise Castex (szocialista, francia) saját kezdeményezésű jelentésében, amelyet nemrégiben kézfelemeléssel szavazott meg az EP. A születésszámnak 2,1-nek kellene lennie ahhoz, hogy több gyermek szülessen, mint ahányan meghalnak, vagyis meglegyen az egészséges társadalmi reprodukció.

Családbarát környezet

A szöveg szerint a születési rátát kedvezően befolyásolná egy családbarát anyagi és érzelmi környezet. Az EP ezért azt javasolja, hogy a tagállamok tegyék lehetővé a munkahelyi bölcsődék adómentességét, és büntessék szigorúbban azokat a munkáltatókat, akik bármilyen módon diszkriminálják a gyermeket vállalni kívánó nőket.

A képviselők támogatnák az 50 év feletti munkavállalást, és arra kérik a vállalatokat, jelentősen szorítsák vissza a korai nyugdíjazást. Az EP „nyomatékosan kéri, fogadjanak el konkrét intézkedéseket annak érdekében, hogy az idősebbek – ha kívánnak – tovább dolgozhassanak, ami lehetővé tenné a hosszantartó szakmai gyakorlat során összegyűjtött szakismeretek átadását a fiataloknak.

Nyugdíjas stressz

A képviselők szerint a tagállamoknak képzésekkel kellene segíteniük az idősebb munkavállalókat abban, hogy igazodni tudjanak a modern munkaerőpiaci elvárásokhoz. Az ilyen képzéseken megismerhetnék az állásinterjúk menetét, az önéletrajzírás technikáit, az életkorral összefüggő fontos munkajogi kérdéseket, továbbá frissíthetnék technológiai tudásukat, és önbizalomra tehetnének szert. Mint a vitában elhangzott valóban mielőbb fel kell számolni az idősebb munkavállalók diszkriminációját, ugyanakkor nem lehet kényszer a további dolgozásuk. Valódi választási lehetőségük kell legyen, és ehhez az életen át tartó tanulás feltétlenül szükséges.

A parlament szerint „eljött az ideje annak, hogy foglalkozzanak a »nyugdíjas stresszel«, azaz a letörtség, a hasznavehetetlenség és a céltalanság érzésével, amely a nyugdíjba vonulás után néhány nappal tör rá a munkavállalókra, amikor úgy érzik, hogy haszontalanok, mellőzöttek, magányosak és nincs jövőjük”.

A nyugdíj kiszámításakor a szülési és a gyermeknevelési szabadság okozta munkaidő-kiesés miatt a nők hátrányosabb helyzetben vannak, ezért a parlament arra ösztökéli a tagállamokat, a felnevelt gyermekek számától függően adjanak nyugdíj-kiegészítést.

Meddőségi kezelés

Az EP „kéri a tagállamokat, hogy folytassanak összehangolt vitát azon lehetséges reformokról, amelyekkel biztosítható a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszerek fenntarthatósága, például olyan rendelkezések révén, melyek lehetővé teszik, hogy a nők anyasági szabadságát és az oktatási rendszerben eltöltött idejét figyelembe vegyék nyugdíjjogosultságuk kiszámításakor”.

A képviselők az európai házaspárok magasnak mondható, mintegy, 15 százalékos meddőségi aránya miatt felszólítják a tagállamokat, mindenki számára garantálják a meddőségi kezelést és az orvosi úton végzett megtermékenyítést.

Az apaság védelme

Az apaság védelme érdekében javítani kell az európai jogi szabályozást – vélik a képviselők. A jelentés felkéri az EB-t, készítsen olyan ajánlásokat, amelyek kifejezetten az apák családi életben való részvételét segítik elő az apasági szabadsághoz való jog bevezetése révén. Az EP erősítené az apák gyermekneveléshez és gyámsághoz való jogát szétköltözés vagy válás esetén.

Megoldás a bevándorlás?

A képviselők szerint az európai demográfiai deficit egyik lehetséges megoldása a bevándorlás. A jelentés felszólítja a tagállamokat, az integráció elősegítése mellett küzdjenek az emberkereskedelem és az illegális munkaközvetítő hálózatok ellen, és sújtsák büntetésekkel azokat a munkaadókat, akik szabálytalan státusú dolgozókat alkalmaznak. A képviselők arra kérik a bizottságot, hogy járuljon hozzá a demográfiai tendenciákra vonatkozó statisztikai adatok minőségének és megbízhatóságának javításához, továbbá felszólítja a tagállamokat, még 2014 előtt valósítsák meg a munkaerő maradéktalanul szabad áramlását az unióban. (m, eps, ú)

Szlovákia a sereghajtók között

Brüsszel. A EB által közölt statisztikai adatok szerint az uniós országok közül Szlovákiában az egyik legalacsonyabb a születésszám. 2004/2005-ben 1,2 gyermeket vállalt egy nő, például az 1960-as 2,9-cel szemben. Ezt a hatalmas csökkenést a népesség előregedése kíséri. 1960-ban Szlovákiában a 80 évesnél idősebbek aránya a lakosság 1%-át tette ki, 2004/2005-ben már meghaladta a 2%-ot és 2050-re elérheti a 8%-ot is. Ráadásul erőteljesen csökken a 25 évnél fiatalabbak aránya a társadalomban: 1960-ban még 48%, 2004/2005-ben pedig már csak 33%-os volt az arányuk, s ez 2050-re 22%-ra fogyatkozhat. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?