Helyi fegyveresek ellenőrzik a Krímbe vezető utakat

Kijev |

<p>A Krímbe vezető utak mentén géppisztolyokkal felfegyverzett ismeretlenek ellenőrzőpontokat állítottak fel Csanga és Armjanszke falvak körzetében, a Perekopi-földszoroson, s átvizsgálják szárazföldről a félszigetre érkező járműveket - jelentette pénteken hajnalban az Unian hírügynökség az ukrán TSzN hírcsatornára hivatkozva.</p>

A feloszlatott Berkut rendőri rohamosztag egyenruhájába öltözött fegyveresek, illetve karszalagot - az orosz zászló színeivel - viselő civilek tucatjai betonakadályokat létesítettek, és golyószóróknak tüzelőállásokat építettek ki (szintén orosz zászlókkal fellobogózott homokzsákokkal) a két településnél.     A Szevasztopolból és a környező falvakból érkezett fegyveresek újságíróknak azt állították, hogy céljuk megakadályozni ukrán nacionalisták bejutását a Krímbe, s elérni a félsziget csatlakozását Oroszországhoz.      Az Unian jól tájékozott forrásokra hivatkozva csütörtök éjszaka beszámolt arról is, hogy másfél tucatnyi katonai teherautón érkezett ismeretlen fegyveresek egy csoportja lezárta a szevasztopoli nemzetközi repülőtérre, Belbekre vezető utat is, illetve annak a vendégháznak a körzetét, ahol egykoron Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök, illetve más magas beosztású állami vezetők is nyaraltak.      Előzőleg csütörtök hajnalban helyi orosz fegyveresek elfoglalták a Krími Autonóm Köztársasági parlamentjének épületét a dél-ukrajnai Szimferopolban. Az ideiglenes ukrán vezetés válaszul készültségbe helyezte az ukrán rendőrség teljes állományát, beleértve a különleges erőket is. A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió jelentése szerint az épületfoglalók azt állítják: azért vonták ellenőrzés alá a törvényhozás épületét, hogy az előző nap történt összetűzéseket elkerülendő, szavatolják a parlament normális működését.     Viktor Janukovics oroszbarát ukrán elnök múlt szombati megbuktatása után, minden jel szerint a Krím, Ukrajna egyetlen, többségében orosz ajkú régiója vált az új hatalommal szembeni ellenállás egyik utolsó bástyájává. Az új ukrán vezetők az elmúlt napokban többször is aggodalmukat fejezték ki a krími szakadár törekvések jelei miatt.    A Krím félszigeti Szevasztopolban állomásozik az orosz Fekete-tengeri Flotta, amely egy 2010-ben, Janukovics elnökké választása után aláírt szerződés értelmében 2042-ig használhatja az oroszok számára stratégiailag és érzelmileg is fontos haditengerészeti támaszpontot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?