Házi rakétavetők szamárkordékon

Bagdad. Több robbanás történt Bagdad központjában tegnap reggel: rakétatalálatok érték a Sheraton és a Palestine szállodát, és rakéták csapódtak be az iraki olajipari minisztérium épületébe is.

Rendőrök kutatják át a szamár vontatta, házilag gyártott rakétavetőtTASR/EPA felvételSok nyugati újságíró és üzletember tartózkodott mindkét hotelben a robbanások idején. Halálos áldozatról nem érkezett jelentés. Amerikai katonai források szerint egy személy – egy amerikai civil – sérült meg a Tigris folyó partján álló Palestine hotelben; sérülése súlyos. A Sheratonban és az olajipari minisztériumban nem történt személyi sérülés. A minisztérium épülete üres volt még a korai órán. Szemtanúk szerint a két robbanástól sújtott Sheraton szállodából evakuálták a vendégeket, sőt a hotel környékét is kiürítették. Amerikai katonai forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint a Palestine hotelt három rakétatalálat érte: a tizenhatodik, a tizenötödik és a nyolcadik emelet magasságában. Mind a Sheraton, mind pedig a Palestine hotel amerikai katonák által fokozottan őrzött körzetben található. Az olajipari minisztérium épületét nyolc rakéta találta el, de csak kettő robbant fel közülük. Tűz ütött ki a negyedik emelet magasságában; lángok csaptak ki, és sűrű füst gomolygott az épületből. A tűzoltók gyorsan elfojtották a lángokat. Amerikai katonák lezárták az épület környékét a járókelők elől, sőt újságírókat sem engedtek a közelbe.

Két házilagos készítésű rakétavetőt találtak tegnap Bagdadban az olasz nagykövetség épülete közelében. Mindkét rakétavetőt szamárkordéra szerelték fel, és mindkettő el volt látva időzítő szerkezettel. Ezek áramforrásául egy-egy gépkocsi-akkumulátort használtak a „konstruktőrök”. Az egyik rakétavetőben 30, a másikban 22 rakéta volt indításra készen elhelyezve. A fegyvereket szénával takarták le. A meghiúsult merénylet előkészítői rossz angolsággal és tiszta arabsággal írt üzeneteket is hagytak a kordékon. Az egyiken ez állt: „Kérjük, hogy Irak felszabadításig ne működjenek együtt a betolakodókkal. Minden idegen erőnek, különösen a zsidóknak és az amerikaiaknak távozniuk kell hazánkból.” Az egyik rakéta-indítóállásként használt szamárkordé a diplomáciai képviselet melletti utcában állt, a másik a nagykövetségtől hatszáz méternyire egy leánygimnázium előtt. Egy helybeli boltos értesítette a rendőrséget, amikor látta, hogy egy férfi megállítja boltja előtt a kordét, majd futva távozik a helyszínről.

Az Irakban tartózkodó olaszok ellen várható támadásokról értesült az olasz misszió násziríjai parancsnoksága. Az olaszok aggodalmait a két bagdadi rakétavető is fokozta. E jelentések miatt az olasz katonák a legszükségesebbekre korlátozták bázisukon kívüli tevékenységüket, és meghozták a megfelelő biztonsági intézkedéseket. Ellenőriznek minden merényletről szóló információt, még a legvalószínűtlenebbet is. Az Irakban tartózkodó olaszok túlnyomó többsége Násziríja körzetében koncentrálódik. A támaszpontokon és járőrszolgálatban tartózkodó olaszokon kívül vannak olasz katonák és civilek a koalíció ideiglenes hatóságának székházában is. A napokban egy itteni merényletben tizenkilenc olasz veszette életét.

Több akció során összesen 131 feltételezett lázadót vettek őrizetbe az amerikai katonák Irakban. A hadsereg közleménye szerint a megelőző 24 órában a szunnita háromszögként emlegetett térségben; Ramádi és Fallúdzsa városokban tartóztatták le a feltételezett lázadókat. A katonák fegyvereket, műholdas mobiltelefonokat, külföldi valutát és hamis személyi okmányokat is lefoglaltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?