Házi őrizetbe helyezték Musarrafot a Bhutto-gyilkosság nyomozásával kapcsolatban

Iszlámábád |

<p>Házi őrizetbe helyezte egy pakisztáni bíróság pénteken Pervez Musarraf volt államfőt Benazir Bhutto volt kormányfő meggyilkolása ügyében &ndash; közölték ügyvédek.</p>

A nyugalmazott tábornokot, aki 1999 és 2008 között volt Pakisztán elnöke, azzal vádolják, hogy nem tette meg a szükséges intézkedéseket Bhutto védelmére, aki 2007-ben tért vissza önkéntes száműzetéséből.

Benazir Bhuttót, aki két alkalommal is az ázsiai ország miniszterelnöke volt, Ravalpindiben ölték meg 2007-ben egy öngyilkos merényletben, röviddel azután, hogy egy választási nagygyűlésen több ezer híve előtt beszédet mondott. A Musarraf-kormány a pakisztáni tálibokat vádolta meg Bhutto meggyilkolásával, amit az iszlamisták tagadtak. Bilaval Bhutto Zardari, a meggyilkolt politikus fia, a kormányzásról most leköszönő Pakisztáni Néppárt elnöke Musarrafot vádolja a gyilkossággal.    A Bhutto-gyilkosság ügyét vizsgáló Szövetségi Nyomozó Ügynökség (FIA) azért kérte a volt elnök házi őrizetbe helyezését, hogy kihallgassák őt arról, miért nem hoztak intézkedéseket Bhutto asszony biztonsága érdekében az életét fenyegető komoly veszélyek ellenére.    A bírósági végzés szerint Musarrafnak április 30-án kell ismét megjelennie a bíróság előtt. A volt elnököt Iszlámábád-környéki, erősen őrzött villájában fogják kihallgatni. A hatóságok kérésére nem zárták börtönbe, mert a tálibok a múlt hónapban videoüzenetben életveszélyesen megfenyegették.    Musarraf márciusban tért haza négyévi dubaji és londoni önkéntes száműzetéséből, hogy induljon a május 11-i parlamenti választásokon, de a választási bizottság nem engedélyezte jelölését. A volt elnököt hazaárulással is vádolják: a vád szerint Musarraf jogellenesen járt el, amikor 2007. november 3-án, még államfőként rövid időre rendkívüli állapotot hirdetett ki, s elmozdította állásukból az ország főbíráit. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?