Hazatérnek a magyarok

Budapest. Hazajönnek Irakból a magyar katonák 2005. március 31-ig – jelentette be a miniszterelnök tegnap Budapesten.
Gyurcsány Ferenc a Hősök terén, ahol a sorkatonaság eltörlését ünnepelték, kijelentette: „Előttünk van az iraki politikai rendezés egyik legfontosabb feltétele, az iraki választások január végén.

Budapest. Hazajönnek Irakból a magyar katonák 2005. március 31-ig – jelentette be a miniszterelnök tegnap Budapesten.

Gyurcsány Ferenc a Hősök terén, ahol a sorkatonaság eltörlését ünnepelték, kijelentette: „Előttünk van az iraki politikai rendezés egyik legfontosabb feltétele, az iraki választások január végén. Ott maradni a választások megtételéig kötelesség, sokkal tovább maradni lehetetlenség. Ezért 2005. március 31-ig visszahozzuk katonáinkat. Onnantól másnak, másként és elsősorban a politika eszközeivel kell biztosítaniuk a stabil, biztonságos, demokratikus iraki létet.” Úgy vélte, ha a Közel-Kelet nincs biztonságban, akkor Magyarország sincs biztonságban. Honvédelmi források szerint a kormány hétfőn a házszabálytól való eltérést indítványozva nyújtja be a mandátumhosszabbításról szóló javaslatát, amelynek elfogadásához kétharmados többség szükséges. Az MDF máris jelezte, hogy ezt nem szavazzák meg. Irakban 300 magyar katona állomásozik, mandátumuk ez év december 31-ig szól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?