Hazatérnek a magyar turisták Sharm el-Sejkből

<p>Ezen a héten érkezik vissza Magyarországra a Sharm el-Sejkben tartózkodó utolsó magyar turnus, mintegy kétszáz fő - írta pénteki számában a Népszava a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva.</p>

Mint írták, bár a minisztériumban nem tudták megmondani, pontosan hány magyar van jelenleg Egyiptomban, de a Magyar Utazási Irodák Szövetségétől azt az információt kapták, hogy a kétszáz fős turnus ezen a héten utazik vissza Magyarországra.    Megjegyezték, hogy a szaktárca egyiptomi utazással kapcsolatban csak a Sínai-félsziget északi és középső részét jelöli utazásra nem javasolt térségnek.  Pénteken kezdik hazaszállítani a brit turistákat, rendkívüli biztonsági intézkedések közepette Pénteken kezdik hazaszállítani a brit turistákat az egyiptomi Sarm-es-Sejkből, rendkívüli biztonsági intézkedések közepette - közölte csütörtök este a brit kormány. Philip Hammond brit külügyminiszter előző éjjel jelentette be, hogy a brit kormány teljesen leállította a légi forgalmat Nagy-Britannia és az egyiptomi üdülőközpont között, mivel információi szerint "jelentős a valószínűsége" annak, hogy robbanószerkezet semmisíthette meg a szombaton Egyiptomban lezuhant orosz repülőgépet. A zömmel orosz turistákat szállító Airbus A321-es is Sarm-es-Sejk repülőteréről szállt fel.    A Downing Street csütörtök esti közleménye szerint péntektől három brit légitársaság, a Thomson, a Monarch és az easyJet indít repülőgépeket Sarm-es-Sejkbe az ottrekedt több ezer brit turista hazaszállítására.    Az utasok kizárólag kézipoggyászt vihetnek magukkal a gépek fedélzetére, a nagyobb bőröndöket, amelyeket csak a csomagtérben lehet szállítani, külön, utasok nélkül induló repülőgépek szállítják majd haza különleges őrizet mellett, a brit kormány felügyeletével.    David Cameron brit miniszterelnök csütörtökön kijelentette: egyelőre sem ő, sem a brit kormány szakértői nem lehetnek teljesen bizonyosak abban, hogy pokolgép robbanása miatt zuhant le szombaton az orosz utasszállító. Ha azonban a hírszerzési értesülések alapján valószínűbb az, hogy terrorcselekmény okozta a katasztrófát, mint az, hogy nem, akkor az a helyes eljárás, ahogy a brit kormány eljárt - fogalmazott.    Cameron szerint "egyre valószínűbbnek tűnik", hogy robbanószerkezet detonációja miatt zuhant le az orosz repülőgép.    Csütörtöki adatok szerint Sarm-es-Sejk térségében jelenleg 20 ezer brit tartózkodik.    Csütörtökön 19 járat szállt volna fel Nagy-Britannia felé az egyiptomi üdülőközpont repülőteréről, de a brit kormány intézkedése nyomán egyik sem indult el.    Hammond külügyminiszter csütörtökön BBC-nek nyilatkozva arra a kérdésre, hogy az orosz repülőgép lezuhanását az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport által elkövetetett esetleges merénylet is okozhatta-e, úgy fogalmazott, hogy "ez is a lehetőségek között van".    A brit védelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy "kis létszámú brit katonai kontingenst" vezényelt Sarm-es-Sejkbe. A kontingens feladata az, hogy segítsen az üdülőhelyen tartózkodó brit konzuli személyzetnek "logisztikai és biztonsági" ügyekben.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?