Hatvannyolc áldozatainak kárpótlása

Prága. A cseh államnak kárpótolnia kellene Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállásának csehországi áldozatait, illetve azok hozzátartozóit – állítja az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS), s a megfelelő törvényjavaslatot a héten már a parlament elé is terjesztette.

Prága. A cseh államnak kárpótolnia kellene Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállásának csehországi áldozatait, illetve azok hozzátartozóit – állítja az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS), s a megfelelő törvényjavaslatot a héten már a parlament elé is terjesztette. A polgári demokraták szerint a kárpótlás ideje a 1968 augusztus 21-től, a Varsói Szerződés hadseregeinek csehszlovákiai bevonulásától 1991 júniusáig terjedne, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta Csehszlovákiát. Pénzbeli kárpótlást kapnának az áldozatok közvetlen hozzátartozói, illetve azok a cseh állampolgárok, akiket a megszállók megsebesítettek vagy akiken erőszakot követtek el. Az áldozatok hozzátartozóinak a javaslat szerint egymillió korona járna, míg azok, akik életfogytiglan tartó sérülést szenvedtek el, illetve a megerőszakolt személyek félmillió koronát kaphatnának. A kisebb sérülésekért százezer korona lenne a kárpótlás. A jelenleg hozzáférhető hivatalos adatok szerint 1968. augusztus 21-e és szeptember 9-e között a megszálló egységek 72 személyt gyilkoltak meg, 266-an súlyos, tartós, 436-an pedig könnyebb sérülést szenvedtek. Az ODS javaslatával a képviselőház elé kerül, s ha azt a parlament támogatná, akkor az érintettek kárpótlási kérvényeikkel a cseh társadalombiztosítóhoz fordulhatnának, mégpedig 2006-ig, ahol fel kellene mutatni a szükséges dokumentumokat.

A parlamenti pártok egyelőre óvatosan és tartózkodóan reagáltak a javaslatra. Senki sem utasította ugyan el, de minden párt azt állítja, hogy a tervezetet komolyan át kell tanulmányozni. Nagy problémának tekinti mindenki azt a tényt, hogyan lehetne megállapítani azt, hogy kit lehet a megszállás áldozatának tekinteni a későbbi, a hetvenes és a nyolcvanas években. „Diplomáciai úton érdemes lenne kideríteni, hogy a kárpótlás költségeinek fedezésébe nem lehetne-e bevonni azokat is, akik a károkat közvetlenül előidézték” – nyilatkozta újságíróknak Pavel Kováčik az ellenzéki kommunista párt parlamenti frakciójának vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?