Hasbalőtték az államfőt

Tajpej. Elhagyta a tajnani kórházat helyi idő szerint tegnap este Csen Suj-pien tajvani elnök, ahová az ellene elkövetett merénylet után szállították be.

Csen Suj-pien és Annette Lu közvetlenül a merénylet előttČTK/AP-felvételCsent hasba lőtték Tajnan városában, az elnökválasztási kampány zárónapján a sziget déli részén tartott körútján – közölte az általa vezetett Haladó Demokrata Párt (DPP) egyik képviselője. A merénylő kiléte és indítéka egyelőre ismeretlen. A kampányt a merénylet után az elnök és kihívója, Lien Csan stábja egyaránt felfüggesztette, de a mai voksolást megtartják a szigetországban.

Az 53 éves Csen Suj-pien sok vért vesztett. A támadásban megsebesült Annette Lu tajvani alelnök is, őt a jobb bokáján lőtték meg. Szemtanúk szerint az elnök egy nyitott gépkocsiban ült, amikor az egyik választási bástyájának számító Tajnan utcáján rálőttek. A merénylet hírét az elnöki hivatal szóvivője is megerősítette. „Csen Suj-pien állapota súlyos, de nem életveszélyes, az eszméletét sem vesztette el, képes hivatalát ellátni” – fogalmazott délután a szóvivő. A közvélemény-kutatások szerint Csen és Lien Csan, a Kuomintang párt 67 éves vezetője között igen szoros verseny várható. Maga Lien is elítélte a merényletet, és követelte a támadás körülményeinek tisztázását. A pekingi kormány és a kínai sajtó mindeddig nem reagált a Csen Suj-pien és Annette Lu elleni merényletre.

A tajvani választók ma nem csak az elnök személyéről döntenek. A választás egyben népszavazás is, azt kell eldönteniük, hogy fokozzák-e a szigetország védelmi kiadásait. Ez a referendum Csen Suj-pien Peking-ellenes politikájának része, Kína szerint Csen a szigetország függetlenségének kikiáltását készíti vele elő. „Jelenleg a tajvani helyzet a legveszélyesebb Kelet-Ázsiában” – jelentette ki Kenneth Liebertahl amerikai biztonságpolitikai szakértő. „Ez Kelet-Ázsia egyetlen területe, ahol a következő években tényleges fegyveres konfliktusra számíthatunk, ha a dolgok rosszul alakulnak” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?