Háromszázan várták az iPhone 4 magyarországi megjelenését

Budapest |

<p>Csaknem háromszáz, többségében fiatal Apple rajongó várta az iPhone 4 magyarországi megjelenését, az új készüléket pénteken nulla órától kezdték árusítani a budapesti Aréna Plaza T-Mobil boltjában.</p>

Molnár Máté csütörtökön reggel háromnegyed hattól elsőként állt, azaz ült sorba, hogy megvásárolhassa az Apple eddigi legsikeresebb termékének tekintett okostelefonját, amelyet éjfélkor Christopher Mattheisentől, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatójától vehetett át személyesen.
A telefonra váró vásárlók a sorszámok nyitás előtti kiosztásáig fegyelmezetten viselkedtek, kisebb pánikot mindössze az a pletyka okozott, hogy a boltban csak annyi készülék van, amennyi  sorszámot az előre kikészített tálcákról kiosztottak. Ezekből összesen 250 darab volt, a többiek már csak ruhatári cetliket kaptak. A szervezők azonban mindenkit megnyugtattak, hogy szükség esetén más boltok készleteiből is hoznak.
Az Apple június 7-én mutatta be Amerikában az iPhone-okostelefonok negyedik generációját. A készülék világpremierjének első három napján több mint 1,7 millió darab talált gazdára.
A telefon népszerűsége annak ellenére töretlen, hogy már a megjelenés utáni napokban kiderült: az iPhone 4-gyel vételi problémák adódhatnak, ha a felhasználó nem a "megfelelő módon" tartja.
Az amerikai informatikai óriásvállalat mindössze ingyen védőtokkal orvosolta az Egyesült Államokban kezdetben hibaként kezelt jelenséget, de ezt az lehetőséget az európai vásátlóknak már nem ajálnották fel.
A nyári bemutatóval egy időben beharangozott fehér változattal viszont gyártási problémák adódtak, ezért ez a verzió csak hónapokkal később várható. Elemzők szerint a negyedik generációs modellel együtt a szeptember végéig tartó pénzügyi évben 36 millió iPhone találhat gazdára világszerte, azaz 73 százalékkal több, mint az előző évben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?