Három éve Manhattanben

Ma van a szeptember 11-i terrortámadások harmadik évfordulója, az Egyesült Államokban hatalmas előkészületek előzték meg a megemlékezéseket.

A pillanat, amely megváltoztatta a történelem menetétČTK/AP-felvételNew Yorkban némán emlékeznek helyi idő szerint 8 óra 46 perckor és 9 óra 3 perckor arra, amikor a Világkereskedelmi Központ két tornyába becsapódtak a repülőgépek. Színészek felolvasással emlékeznek az áldozatokra. A tragédia helyszínén „A gyász portréi” kötetből olvasnak fel, mintegy 3000 életrajzot, ami öt-hat napig tart.

A New York-i Világkereskedelmi Központ helyén tátongó gödör normális hétköznapokon ugyanolyan tömegeket vonz, mint a kettős toronyépület a 2001. szeptember 11-i terrortámadás előtt. Az iker-felhőkarcoló New York legmagasabb épülete volt és a város arculatát meghatározó látványosságok egyike a Szabadság-szobor, a Time Square, a Brooklyn Bridge vagy az Empire State Building mellett. Naponta ötvenezer ember járt dolgozni a WTC-be, és naponta 10 ezer látogatót vitt fel a gyorslift 82 másodperc alatt a páratlan kilátást nyújtó 107. emeletre.

A kartonvágóval felfegyverzett repülőgép-eltérítők kamikaze terrortámadása porig rombolta a két tornyot, aminek következtében öt másik épület is elpusztult. A városon ütött sebhely, a Ground Zero körül a nap minden percében kíváncsi turisták rajai láthatók. A New York-i kereskedelmi kamara adatai szerint tavaly 3 millióan keresték fel a Ground Zerót, noha ezt a zarándoklatot mindenki egyénileg teszi meg. A manhattani városnézést kínáló irodák ilyen utat nem szerveznek, mivel ízléstelennek minősülne. A Ground Zero szent hely, ahol 2749 ember vesztette életét. A hatóságok csak 292 holttestet találtak meg, noha 1,8 millió tonna törmeléket kutattak át, más áldozatokat csak testfoszlányok révén azonosíthattak DNS-eljárással, mintegy 1200 emberből pedig ennyi sem marad, porrá égtek, mint egy óriási krematóriumban. Hamvaikat talán a Staten Island szigetén magasodó törmelékhalom tartalmazza. Az áldozatok hozzátartozói közül sokan méltó sírhelyeket, sőt egy nemzetközi temetőt szorgalmaznak, hiszen összesen 91 nemzet tagjai lelték halálukat a romok alatt.

A terület újjáépítése hivatalosan már elkezdődött. Idén július 4-én, a függetlenség napján ünnepélyesen elhelyezték a világ legmagasabb épületének szánt Szabadságtorony 20 tonnás gránit alapkövét. A tűben végződő, megcsavart üveg és acélépület – az amerikai függetlenségi nyilatkozat évére utalva – 1776 láb (541 méter) magas lesz és várhatóan 2009-re készül el. A WTC 1350 láb (411 méter) magas volt. A telek és az elpusztult WTC bérlője, Larry Silverstein további négy toronyház építését tervezi 2009 és 2015 között. Sokan kételkednek abban, hogy mind felépül, különösen azután, hogy egy bíróság kettő helyett egy káreseménynek nyilvánította a kettős felhőkarcoló lerombolását és így 7 milliárd dollárról 4,5 milliárd dollárra szállította le annak az összegnek a felső határát, amennyit a biztosítóknak fizetniük kell.

A terület újrahasznosításának kérdését elkeseredett viták övezték. Az áldozatok hozzátartozói a kegyeleti szempontokat állították előtérbe, a politikusok mihamarabb alapkövet akartak elhelyezni a tévékamerák előtt, míg Larry Silverstein minél nagyobb kiadható irodafelületet szeretne. A Ground Zero újjáépítésének a tervét elkészítő Libeskind júliusban pert indított Silverstein ellen munkadíjának elmaradt része miatt, míg az utóbbi társtervezőt varrt Libeskind nyakába David Childs személyében, aki aztán egyebek között módosításokat hajtott végre a Szabadság-torony tervén. A napokban véglegesítik Michael Aradnak az áldozatok emlékét megörökítő tervét, amely szerint a két lerombolt felhőkarcoló alapjának a helyén a „hiányt tükröző” két vízmedence lesz. Az áldozatok neveit őrző táblákat a medencék körül helyezik el. A terület újjászületését 2002 tavasza óta hat kamera örökíti meg. A különböző látószögben elhelyezett felvevőgépek 5 percenként exponálnak a nap 24 órájában. A projektet valószínűleg 10 évig működtetik. (ma, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?