Az al-Kaida terrorhálózat, a „szent háború” pillére

Az Oszama bin Laden irányította al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, a csaknem 3 ezer halálos áldozatot követelő, New York és Washington ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások felbujtója meglehetősen homályos szélsőséges iszlám szervezet, amelynek körvonalai nehezen megrajzolhatók.

Az Oszama bin Laden irányította al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, a csaknem 3 ezer halálos áldozatot követelő, New York és Washington ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások felbujtója meglehetősen homályos szélsőséges iszlám szervezet, amelynek körvonalai nehezen megrajzolhatók. A nyúlványaival az egész világot behálózó al-Kaida létezésének egyetlen értelme a dzsihád, a szent háború az Egyesült Államok és szövetségesei ellen. A szervezet 2001. szeptember 11. óta világszerte megsokszorozta terrortámadásait. „Az al-Kaidához kapcsolódó terrorizmus gyors megszűnésének távlatai a nullával egyenlők. Minimális erőforrásokat használva és a világon körülöttük csapott hírverést kiaknázva sikerült nemzetközi válság benyomását kelteniük” – állítják szakértők. A kemény magot a szovjetek ellen 1979-től 1989-ig Afganisztánban harcolt mudzsahidek alkotják a szervezetben, amelyet a szaúd-arábiai származású milliárdos, Oszama bin Laden, a világ legkeresettebb terroristája irányít, aki a kézre kerítésére fordított jelentős eszközök ellenére még mindig szökésben van. Az informatikai adatbázisként (az arab al-kaida szó jelentése bázis) induló hálózat megalakulásának kezdetét 1988, vagyis a szovjet kivonulást megelőző év tájára teszik. Mégis négy évet kellett várni arra, hogy a nyugati hírszerző szolgálatok elkezdjék kapcsolatba hozni a szervezetet az amerikai erők ellen elkövetett merényletekkel. Az 1991-es öbölháború fordulópontot jelentett bin Laden számára az USA elleni megtorló hadjáratában. A hálózat csak 1998-ban tűnt fel jelenlegi formájában, a nemzetközi terrorizmus igazi gyűjtőszervezeteként, egyesülve az egyiptomi al-Dzsiháddal és más szélsőséges iszlám csoportokkal. Egy 1998. május 26-án tartott sajtóértekezleten bin Laden kijelentette: létrehozott egy frontot „a keresztesek és a zsidók elleni dzsihádra” azzal a céllal, hogy amerikaiakat, civileket és katonákat gyilkoljon. Az al-Kaida követte el az USA kenyai és tanzániai nagykövetsége elleni két merényletet, amelyben 224 ember lelte halálát.

Afganisztán, ahol Oszama bin Laden 1996-ban menedéket talált, 2001 októberéig az al-Kaida háttérbázisa volt. A terrorista idővel a helyi fundamentalista uralkodó elit, a tálibok „tiszteletbeli vendége” lett; ott hozta létre kiképzőtáborait. A nyugati hírszerző szolgálatok becslése szerint az al-Kaida pénzel, képez ki más csoportokat 35-60 országban, köztük Csecsenföldön, Üzbegisztánban, Algériában és Boszniában. Számos elemző szerint a hálózatnak sokféle, többé-kevésbé autonóm sejtje van a világban szétszórtan, erről tanúskodnak a támadásokat vállaló különféle üzenetek, amelyeket mostanában a szervezettel összefüggésbe hozott „brigádok” vagy „hadseregek” tesznek közzé. Az al-Kaida napjainkra „védjeggyé” vált követői számára, állítja az ENSZ.

Az amerikai terrortámadás óta bekövetkezett támadásokért is jórészt az al-Kaida hálózata felelős, amely 2001. szeptember 11-e előtt jóval szervezettebb volt. „Jelenleg egy szervezetlen, központi bázis nélküli iszlám társadalmi mozgalommal állunk szemben” – mondta Marc Sageman, amerikai pszichiáter, korábbi CIA-ügynök. „Ez egy sokkal veszélyesebb felállás.” Szakértők szerint az al-Kaida nem létezne az internet, és az arab nyelvű tévécsatornák nélkül. (mti, mho)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?