Három életfogytiglan első fokon az ároktői banda ügyében

<div>Három életfogytiglant szabott ki idősek sérelmére elkövetett súlyos cselekmények miatt a hattagú ároktői banda ügyében első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék hétfőn.</div><div>&nbsp;</div>

Az első- és a harmadrendű vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, a másodrendű vádlott pedig leghamarabb 30 év múlva, amennyiben ez az ítélet emelkedik majd jogerőre.    A negyedrendű vádlott 8, az ötödrendű 20, a hatodrendű pedig 10 évet kapott.    A vádbeli nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés helyett ennek kísérlete, továbbá számos rablás, személyi szabadság megsértése, testi sértés és más bűncselekmény miatt mondta ki egyes vádlottak bűnösségét a törvényszék, amely ugyanakkor számos vádbeli cselekmény, köztük egy halálos kimenetelű támadás esetében is kevesellte a bizonyítékokat, és felmentő rendelkezést is hozott.    Míg az ügyészség szerint 18 sértettje van a bűncselekmény-sorozatnak, addig a bíróság csupán 14 sértett esetében állapított meg büntetőjogi felelősséget.    Az ügyészség a támadássorozat mindkét halottját a vádlottak terhére rója, a bíróság azonban az egyik befejezett emberölésnél nem látta egyértelműen bizonyítottnak a vádlottak bűnösségét, ezért ebben a vádpontban felmentette őket.     A több emberen elkövetett emberölés kísérlete azonban az első-, másod- és harmadrendű vádlottaknál így is megállapítható, miután a befejezett emberölés mellett kísérleti szakban maradt emberölés is a terhükre róható. A bíróság szerint több esetben is csupán a véletlennek köszönhető, hogy a súlyosan bántalmazott és megkötözött áldozatok életben maradtak, mert még időben felfedezték őket és orvosi ellátásban részesültek. A különös kegyetlenség és a nyereségvágy szintén bizonyított az élet elleni cselekményeknél.    A bíróság szerint az ötödrendű vádlott bűnössége egy befejezett emberölésnél bizonyítható, a hatodrendű vádlotté pedig egy emberölés kísérleténél; a negyedrendű vádlott esetében nem bizonyítható, hogy emberölésben vett volna részt.    A tucatnyi támadásból a bíróság az elsőrendű vádlottat kilenc, a másodrendűt hét, a harmadrendűt pedig nyolc esetben találta bűnösnek több különféle bűncselekmény miatt.    A büntetéskiszabás kapcsán a bíróság kiemelte, hogy egyes vádlottaknál csak a legsúlyosabb büntetés jöhet szóba, a másodrendű esetében azonban megjegyezte azt is, hogy magát és társait terhelő vallomása nagyban hozzájárult a bizonyítás sikeréhez, így ha hosszú idő - 30 év - elteltével is, de lehetőséget kell neki adni a szabadulásra.    A bíróság kétórás szóbeli indoklásában kiemelte, hogy számos bizonyítékot kellett mérlegelnie, de ezek nem mindig voltak egyértelműek, és több esetben sem lehetett ítéleti bizonyossággal kimondani, hogy a megvádolt személyek követték el a bűncselekményt.    Az egyik halálos kimenetelű támadás kapcsán a bíróság arra mutatott rá: hiába vannak terhelő bizonyítékok, ha ahhoz nem elegendőek, hogy minden kétséget kizáró bizonyossággal meg lehessen állapítani konkrét személyek bűnösségét konkrét cselekményekben. Az, hogy a vádlottak valószínűleg a helyszín közelében jártak és követtek el más hasonló bűncselekményt, mint ami ott történt, még nem elegendő bizonyíték arra, hogy azt a cselekményt is ők követték el.    Az egyes vádlottak egyes cselekményekben való felelősségének megállapításánál döntőek voltak a DNS-maradványok, ujjlenyomatok, cellainformációk, továbbá nagy szerepet játszott még a másodrendű vádlott vallomása. A sértettek nem tudták támadóikat beazonosítani, miután azok maszkban követték el cselekményeiket.    Az eljárás adatai szerint a vádlottak éjjel, maszkban rátörték a bejárati ajtót a 70-80 éves emberekre, rúgták, bottal, ököllel verték őket, majd megkötözték és úgy bántalmazták tovább, hogy értékeit megszerezzék. Az áldozatok töréssel, belső sérülésekkel, megkötözve, betömött szájjal szenvedtek otthonukban akár egy fél napon keresztül is, nem egyszer úgy, hogy súlyos bútorokat is rájuk tettek az elkövetők.    A zsákmány a Budapest külső kerületeiben, illetve vidéki településeken 2008 ősze és 2009 tavasza között elkövetett tíz támadás során összesen kevesebb mint 10 millióra tehető, de volt, ahol csupán néhány ezer forintnyi fagyasztott húst raboltak az elkövetők.     A bíróság vádlotti védekezésekre reagálva kiemelte: igaz ugyan, hogy jelenleg több, az ügyben korábban eljáró rendőr ellen is büntetőeljárás folyik, ám nem az ároktői bandával összefüggésben. Amennyiben azonban később mégis ezzel az üggyel kapcsolatban állapítják meg rendőrök büntetőjogi felelősségét, az perújítási ok lehet.    A bíróság összesen 59 millió forintos bűnügyi költséget állapított meg, melynek jelentős részét a vádlottaknak kell megfizetniük.    Az ítélethirdetés közben egy ember elájult a vádlottakhoz tartozó hallgatóságból, ki kellett vinni a tárgyalóteremből, a folyosóról is behallatszott a hozzátartozók sírása.    Az elsőfokú ítélet egyetlen vádlott vonatkozásában sem emelkedett jogerőre, az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért, enyhítésért fellebbeztek, így mind a hat vádlott ügyében folytatódik a büntetőper másodfokon, várhatóan a Fővárosi Ítélőtáblán.    Mind a hat vádlott előzetes letartóztatásban marad, miután a bíróság a nem jogerősen kiszabott büntetésre tekintettel úgy ítélte meg, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.    A fél évtizede húzódó eljárásban tavaly tavasszal többen előzetesből házi őrizetbe kerültek, mert lejárt az előzetes letartóztatás törvényben rögzített, akkor még négyéves felső határa. Októberben két vádlott megszökött házi őrizetéből, de napokon belül kézre kerítették őket Svájcban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?