Harc Európa démonai ellen

Strasbourg.

Strasbourg. Európa közös iden-titása az alapjogok és az em-beri jogok tiszteletben tartá-sára épülő liberális demokrá-cián alapul – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének az Európai Unió jövőjéről folytatott vitájában.

Macron a felszólalásában hangsúlyozta, Európát a liberális úton kell tartani. Nem szabad hagyni, hogy az unió más irányt vegyen, meg kell akadályozni a tekintélyelvűség jelentette veszélyt, hiszen ez lebontaná, gyengítené a demokráciát. Azt a demokráciát, amely megvédi az embereket, és garantálja az egyenlőséget – hangoztatta. Európa demokráciája nemcsak a szabadságjogok demokráciája, hanem összes régiójának és lakójának egyenlőségét és teljes elfogadását, valamint a gondolati szabadságot jelenti. Ez sérülékeny, de minden másnál erősebb modell, amelyet meg kell védeni – húzta alá a francia elnök. Véleménye szerint Európát megosztottság és bizalomvesztés jellemzi, amely egyebek mellett a brexit miatt alakult ki, hiszen ez utóbbi sok országban ébresztett kételyeket Európa jövőjével kapcsolatban. Macron fogalmazása szerint egyfajta „polgárháborús helyzet” alakult ki, mert a nemzeti egoizmus és az illiberális hatás egyre erősödik Európa-szerte. Bár nem mondta ki Orbán nevét, csak a francia Nemzeti Frontot kritizálta név szerint, de az illiberalizmus mellett a migránsok démonizálását is élesen elutasította.

A francia államfő kijelentette, a 2019-ben esedékes európai parlamenti választások a demokratikus vállalás feladásáról vagy megőrzéséről szólnak. A választások révén meg kell akadályozni a populisták bénító munkáját – mondta. Ennek érdekében minden polgár bevonásával konzultációt kell indítani, demokratikus, kritikus vitát kell folytatni Európa jövőjéről – tette hozzá. Kiemelte, vissza kell állítani az emberek bizalmát Európában. A bizalom helyreállításának érdekében pedig meg kell mutatni, Európa vezetői képesek védeni az állampolgárokat az erősödő külső kihívásokkal szemben. Ehhez egységes Európára van szükség – mondta Macron, aki szerint meg kell szüntetni az észak–déli, kelet–nyugati vagy a nagyság szerinti megosztottságot. „Már így is többsebességű Európáról beszélhetünk, ha csak a schengeni vagy az euróövezetről beszélünk” – fogalmazott.

A migrációval kapcsolatban Macron aláhúzta, főleg az elvándorlás okait kell kezelni. Afrikát stabilizálni kell, és növelni kell a fejlesztési segélyek hatékonyságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?