Harc a hármas határnál

Rasaja. A Hezbollah libanoni síita mozgalom tegnap, hónapok óta először, izraeli katonai őrhelyeket támadott az izraeli–szíriai–libanoni hármas határ körzetében. A támadásra válaszul izraeli harci repülők a Hezbollah állásait vették tűz alá.

A Hamász egyik tagjának csak a holttestét tudták kiszabadítani a romok alólReuters-felvételA vadászbombázók négy bevetésben, alkalmanként két levegő-föld rakétával támadtak – közölte a libanoni rendőrség. A libanoni rendőrség tájékoztatása szerint az összecsapás azzal kezdődött, hogy aknák és rakéták csapódtak be az izraeli hadsereg Radarnak nevezett, valamint Ruvejszát al-Alamban lévő állásánál. Az AFP tudósítója arról számolt be, hogy a Radar állásból, amelyben közel harminc lövedék csapódott, sűrű füst száll fel. Izraeli katonai forrásból megerősítették az értesülést.

A június 29-én feltételesen, három hónapra meghirdetett tűzszünet felmondásával fenyegetőzött tegnap a Hamász radikális palesztin mozgalom, miután az izraeli hadsereg a nábluszi palesztin menekülttáborban tűzharcban megölte a mozgalom fegyveres szárnyának egyik tagját. A tegnapra virradóra végrehajtott katonai akció során az izraeli erők páncéltörő rakétát lőttek ki A katonák egy harci helikopter fedezetében hajnalban hatoltak be a ciszjordániai város tőszomszédságban fekvő Aszkar menekülttáborba, de fegyveres ellenállásba ütköztek. Az izraeliek viszonozták a tüzet és egy páncéltörő rakétával megcélozták a szóban forgó épület harmadik emeletét. A rakéta becsapódása robbanások sorozatát váltotta ki, megsemmisítve a teljes harmadik emeleti szintet. A nevük elhallgatását kérő források úgy nyilatkoztak az AP amerikai hírügynökségnek, hogy robbanószert előállító laboratóriumot vagy fegyverraktárat találhattak el egy háromemeletes épületben a nábluszi menekülttáborban, ami robbanások sorozatát idézte elő.

A katonák „célzott akciót hajtottak végre egy szökésben lévő, magas rangú” palesztin körözött letartóztatására – értesült izraeli katonai forrásból a Reuters brit hírügynökség. Palesztin szemtanúk szerint a Hamász fegyveres szárnyához, az Ezeddin al-Kasszám Brigádokhoz tartozó férfi a szóban forgó épület tetejéről lőtte az izraeli katonákat és tűzpárbajban vesztette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?