Hamisítványokkal pótolták az ellopott műtárgyakat

Kairó |

<p>Letartóztattak két kurátort egy kairói múzeumban, mivel a rájuk bízott műkincseket ellopták, majd azokat hamisítványokkal pótolták.</p>

Mamdúh ed-Damáti műemlékvédelmi miniszter bejelentése szerint az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumának munkatársait akkor érték tetten, amikor  a 4500 éve uralkodó Menkauré fáraó egyik szobrát és egy, a Mamlúk-dinasztia korából származó üveglámpást próbáltak helyettesíteni tökéletes másaikkal.

Damáti elrendelte a főváros Ó-Kairónak is nevezett el-Fusztát negyedében álló múzeum raktárainak azonnali leltározását, miközben a rajtakapott kurátorok kihallgatása továbbra is folyik - adta hírül honlapján az al-Vatan című napilap szerdán.

A műemlékvédelmi tárca vezetője szerint a mostani bűntett nem egyedülálló, és valószínűleg összefügg egy novemberi esettel, amelynek során az ellopott lámpásokat sikeresen értékesítették, és azok egy üzletemberhez kerültek.

A Mubarak-érának véget vető 2011-es felkelés során és az azt követő kaotikus időszakban régészeti leletek ezrei kerültek ki az észak-afrikai országból. A legtöbbször illegális ásatásokból származó műkincsek gyakran neves nemzetközi aukciósházakban kerültek árverésre, majd ismert magángyűjtőkhöz, vagy múzeumokba kerültek. Az illetékes tárca külön részleget hozott létre a leletek felkutatására és visszaszerzésére. 

Időközben számos múzeumi raktárvezető bejelentette, hogy addig nem vállalnak új megbízásokat, amíg a hatóságok nem indítanak országos szintű vizsgálatot, különös tekintettel arra, hogy a gízai piramisokhoz közeli Szakkárából és Alexandriából is jelentettek hasonló módon elkövetett lopásokat.

A műemlékvédelmi minisztérium ugyanakkor egy olyan képzést indított kurátorok számára, amelynek segítségével pontosabban meg tudják állapítani a különbséget az eredeti és a hamisított műtárgyak között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?