<p> </p><div>Tíz ember, köztük négy gyermek halt meg december 31-én Luanda egyik stadionjánál egy újévi virrasztás miatt kialakult tolongásban - jelentette kedden az Angop angolai hírügynökség.</div><div> </div>
Halottak egy újévi virrasztás miatt kialakult tolongásban
Johannesburg/Luanda |
A polgári védelem szóvivője, Faustino Sebastiao elmondta, hogy az áldozatok megfulladtak az őket agyonnyomó tömegben, amely a Cidadela Desportiva stadion egyik bejáratánál torlódott fel, mivel a meghirdetett egyházi tömegrendezvényre a négy bejáratból csak kettőt nyitottak ki.
A szilveszteri tolongásnak 120 sérültje is volt, s közül tucatnyit még kórházban ápolnak. Az éjszakai virrasztást meghirdető pünkösdista egyház, az Isten Királyságának Egyetemes Egyháza püspöke, Ferner Batalha az Angopnak azt mondta, hogy a vallási rendezvényre 70 ezer embert vártak, de ennél jóval többen érkeztek, és ekkora tömegre nem voltak felkészülve, bár a hatóságokat előre értesítették és a helyi vöröskereszttől is kértek segítséget a lebonyolításhoz.
Szilveszter éjszaka az elefántcsontparti Abidjanban is tolongás miatt haltak meg legalább hatvanan, több mint kétszázan pedig megsérültek. A nyugat-afrikai ország gazdasági fővárosában az újévi központi tűzijátékot megnézni özönlött a tömeg a városközpontban lévő stadionhoz, ahol a tragédia történt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.