Halottak a konténerben

Dublin. A délkelet-írországi Wexford város közelében nyolc illegális bevándorló holttestére bukkantak egy áruszállító konténerben. A holttestek mellett öt túlélőt is találtak, akit kórházba szállítottak. A rendőrség szerint az áldozatok – nők, férfiak és gyermekek vegyesen – kelet-európai származásúak lehetnek.

Dublin. A délkelet-írországi Wexford város közelében nyolc illegális bevándorló holttestére bukkantak egy áruszállító konténerben. A holttestek mellett öt túlélőt is találtak, akit kórházba szállítottak. A rendőrség szerint az áldozatok – nők, férfiak és gyermekek vegyesen – kelet-európai származásúak lehetnek. A Sky News brit televízió úgy tudja, hogy a konténert Olaszországból hajóval szállították ĺrországba. Rosslare kikötőjében teherautóra rakták és a néhány kilométerrel távolabb fekvő ipari parkba vitték. A teherautó sofőrje azonban gyanúsnak találta a rakományt, így értesítette a hatóságokat. Az utóbbi években egyre több menekült és menedékkérő özönlött ĺrországba azoknak a beszámolóknak a nyomán, amelyek szerint az eurozóna tagállamai közül az utóbbi időkben a legnagyobb gazdasági növekedést produkáló országban könnyű munkát találni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?